hirdetés

Elfelejtettek a vízes vébé szervezői ugrótornyot építeni, pedig a toronyugrás is vébé szám. Legalábbis úgy tűnik, mert most derült ki a Közbeszerzési Adatbázisból, hogy nem látták előre, hogy a vizes vb-n a toronyugráshoz szükséges az ugrótornyot is megépíteni, ezért besaccolták a tervezési, építési és visszabontási munkát 1,38 milliárd forintra, és meghívtak papíron három, egymást igen jól ismerő építési vállalatot.

 

ugrótorony vébéIgen furcsa eset történt megint a vizes vébé kapcsán. Állítólag a szervezők nem tudták, hogy mennyibe kerül majd az ugrótorony a toronyugró számokhoz ezért csak saccolták a költségeket, a hasukra ütve úgy tűnik. De szerencsére a probléma frappánsan meg lett oldva, hisz a legolcsóbb ajánlatot Tiborcz István a miniszterelnök rokonának régi üzlettársa, Paár Attila tette, ami még így is 1,92 milliárd lett, azaz nagyjából másfélszer annyi lett mint hasra ütve gondolták azt a felelősök.

 

Egyébként a NFM alá tartozó MNV Zrt. írta ki a balsikerű pályázatot. Paár szerencsés cége pedig a Várbazár felújítását is elnyerő West Bau. Azt nem jelölték, hogy a két másik nyílt verseny nélkül meghívott cég, a ZÁÉV és a Strabag mennyit ajánlottak.