hirdetés

Az MTI megint nem adott ki egy MSZP-közleményt, amely épp Orbán Viktor miniszterelnök vejét kritizálta, említette. Az MTI szerint Tiborcz István akkor sem közszereplő, ha épp közpénzek miatt nyomoz utána az EU csalás elleni hivatala. Nos, ezzel az MTI a sajtószabadság koporsójába egy újabb szeget ütött, és lassan kezdhetjük azt gondolni, hogy az ottani vezetők sosem hittek a független sajtóban. Ráadásul úgy ítélkeznek az MTI vezetői, mint anno Döbrögi a Ludas Matyiból, vagy épp mintha bírók lennének, pedig sosem voltak azok.

orbán-tiborcz

Az MTI megtagadta Lukács Zoltán közleményét, amelyben az MSZP-alelnök arról írt, hogy mivel az unió visszaéléseket vizsgáló szervezete, az OLAF nyomozást folytat  Tiborcz István, Orbán Viktor vejének egykori cége ellen, a párt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az érintettel szemben.

Az állami hírügynökség arra hivatkozva tagadta meg a közlemény kiadását, hogy az „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével, különös tekintettel a közszereplőnek nem minősülő személyek személyiségi jogaira, illetve nem vonatkozhat természetes személyre, kivéve a személyében érintett reagálását.”

Ezen állítása azért nem fedi a valóságot az MTI-nek, mert fideszes vagy Fideszhez közeli szervezetek közleményeit kiadja, akkor is, ha van benne személyiségi jogot sértő mondat, állítás.

Októberben egyébként pontosan ugyanezt az indoklást  küldték vissza az MSZP-nek, miután Bangóné Borbély Ildikó azt firtatta, miért nem adják ki közleményét Orbán Ráhel és férje 7 millió forintos képvásárlásával kapcsolatban.