hirdetés

Az átlagember szemszögéből nézve is leszögezhető talán, hogy sajnos nagyobb lett az esélye annak, hogy fegyveres támadás vagy merénylet áldozatává váljon. Kerülhet kereszttűzbe itthon és külföldön, lehet áldozata vagy részese egy fegyveres rablótámadásnak, jármű-, illetve repülőgép-eltérítésnek, de akár robbantásos merényletnek is. Extrém időjárási helyzettel, földrengéssel, szökőárral, viharokkal és esőzésekkel is találkozhat távoli utazásai során, de akár itthon is. Mi a teendő egy extrém időjárási helyzetben? Megelőzhető, illetve túlélhető egy fegyveres támadás? Ezekre ad választ Horváth Sándor exkommandós, a Baptista Szeretetszolgálat biztonsági szakértője, akivel túlélheti az extrém helyzeteket. VII. részünk arról szól, miként éljünk túl egy fegyveres támadást.
onvedelem-2Erő és összpontosítás
Az ütések és rúgások vonatkozásában: a statikus állapotban végrehajtott egyenes támadótechnikák ereje nagyobb, mint a körívesen végrehajtottaké. Mozgásban lévő célpontot azonban nehezebb nagy erővel eltalálni, mint egy álló célpontot. Statikus állapotban, azaz álló küzdelmet nem gyakran lát az ember, mindkét fél mozgásban van. Tehát mozgásból kell a mozgásban lévő ellenfelet eltalálni nagy erejű ütéssel, rúgással. Az ütések, rúgások erejét növelheti, ha azt a csípőből indítja (forgó mozgással), ilyenkor az energia végigvonul a testén, majd a karján, és a végén a koncentrálódott erő az öklén, vagy a lábfején ostorszerűen becsapódik. Egyes küzdősportoknál a nagyobb erőkifejtés érdekében ezt a rotációs mozgást a lábból indítják meg. Ez esetben már a bokától indul a rotáció által generált erő, ami végighalad a térden, a csípőn, a karon, ahol a térd, a csípő és a könyök rotációjával még tovább növelhető az ütés ereje. Jól látható, hogy egy statikus állapotban sokkal könnyebben lehet nagyobb ütő-, vagy rúgóerőt generálni, mint egy dinamikusan változó, mozgó állapotban.

Az Ön felé irányuló erőt (ütés, rúgás) mindenképp próbálja meg kikerülni, vagy eltéríteni, semmiképp se „álljon bele”. A kikerülést, eltérítést testtengelyének elforgatásával és a kezei, lábai által végzett elhárító technikával teheti meg.

A test vitális pontjai
Egy küzdelem során a testizomzat szinte összes izma használatban van. A védekezések és támadások során az izmok megfelelő intenzitással feszülnek, lazulnak, az eredményes technika kivitelezése vagy éppen a megfelelő szintű védekezés érdekében. Az izmokat nem lehet állandóan feszített állapotban tartani, mert felesleges és fárasztó is. Gyorsan elmozogni, elhajolni, süllyeszteni a testközéppontot stb., feszített izmokkal nem lehet. Ezért igen fontos az izmok edzése és a megfelelő pillanatban és megfelelő ideig történő izomfeszítés és lazítás hatékony alkalmazása.
Egyszerűen megfogalmazva az idegszálak a végtagok nagyobb csontjai mentén futnak, amelyeket izmok borítanak. Az izmok egyik feladata az idegszálak védelme. Egy támadás során könnyen erőfordulat, hogy egy nagy erejű ütés, rúgás eléri az idegszálat, és bénító fájdalmat okoz. Megfelelő izommunkával (és tréninggel) ennek előfordulása minimalizálható.

A légzés elve
Egy támadás során másik nagyon fontos szempont a helyes légzéstechnika alkalmazása. A levegővételt szabályoznia kell. Belégzéskor az izmok lazább állapotban vannak, mint kilégzéskor. Bármelyik fizikai erőkifejtést igénylő sport esetében az erő kifejtése nem a belégzéskor történik, hanem kilégzéskor, amikor is a levegőt szinte kipréselik a tüdőből.

Figyelem!
Támadáskor, küzdelem esetén gyors legyen a belégzés és szakaszos a kilégzés, a szükséges erőkifejtésnek megfelelően. A felsőtestét (tüdő, gyomor, has) ért támadás során az izomfeszítés mellett a levegő kipréselésével (nem az összest!) csökkentheti a sérülést.

Folytatjuk!

(Szerző: Horváth Sándor–Tihanyi Tamás)