hirdetés

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szerb férfival szemben, aki Koszovóból csempészett Magyarországra közel 18 kg marihuánát. A férfi azzal védekezik, hogy tartozás fejében állt drogfutárnak.

marihuana fogásA vádirat szerint a vádlott 3.000 euróval tartozott egy ismeretlenül maradt férfinek, aki felajánlotta neki, hogy elengedi a tartozását, amennyiben Pristinából Budapestre személygépkocsijában elrejtve kábítószert hoz. A vádlott az ajánlatot elfogadta, személygépkocsiját a megbízójának átadta azért, hogy az autó küszöbjeiben, lökhárítóiban kábítószert rejtsenek el, majd ezt követően élettársával együtt Magyarország felé indult Koszovóból.

Az ismeretlenül maradt megbízó által megjelölt célállomás egy Budapest közeli, autópályán levő gyorsétterem parkolója lett volna. A vádlott a megbízásnak megfelelően 2017. március 16-án 22.30-kor jelentkezett belépésre Szerbia irányából Magyarország területére a Röszke autópálya határátkelőhelyen. Az útlevél ellenőrzését követően elrendelt vámvizsgálat során a gépkocsiból lefoglaltak 33 csomag, több helyen elrejtett, mindösszesen 18 kg kábítószergyanús növényi törmeléket.

A lefoglalt anyag kannabiszt tartalmazott, amely kábítószernek minősül és amelynek a tiszta hatóanyagtartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határát meghaladja: annak több, mint kétszerese.
A főügyészség a vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádolja.
A vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.