hirdetés

Nos az egészen biztos, hogy a fideszhez közeli Quaestor botrány csak dagad és dagad. S a jelekből már most látszik, hogy a volt vezetők megtesznek mindent azért, hogy ne csukják le őket. Kifizettek súlyos milliárdokat gyorsan a külügynek érdekes módon. Aztán bejelentették az öncsődöt, de kiderült akkor még sem kaptak csődvédelmet. Aztán gyorsan kineveztek egy vezért, aki feltehetőleg tud számolni és írni is, s a börtön életet is jól ismeri. Azaz bűnbak már van. A pénz pedig valahol pihenget jórészt. A politikailag irányíthatónak tűnő rendőrség, de mint tudjuk független,  pedig béna kacsaként tipeg topog egy helyben, hogy most mit tegyen a fidesz közeli vállalkozóval ?

 tarsoly

A fideszhez közeli vállalkozó Tarsoly Csaba nagyon is jól tudta, hogy a cégei bajba kerültek. Ezért feltehetőleg akinek tudott, és akinek akart szólt, hogy lépjen le a befektetett pénzével és kérje vissza. Érthető a tette a főbrókernek, hisz tudta jól a szabadság sokba kerül. No meg a régi jó politikus barátait nem szívathatja így meg, hisz a végén azt hiszik majd, direkt tette, pedig á dehogy.

Mindezt azért látjuk így, mert igenis profizmusra, dörzsöltségre és a súlyos anyagi helyzet igen jó ismeretére utal, hogy az öncsőd bejelentésének napján az volt szinte a legelső lépése Tarsolynak és családjának, hogy minden vezető tisztségüktől megszabadultak. Azután,hogy a Külügy milliárdjait visszafizették. Nos mindez egy valamire jó volt, hogy megnehezítsék a nyomozást és eljátsszák azt a fideszes drámát , hogy ők mindenben segítenek ám a nyomozóknak, de az új vezér az a csúnya O. Béla  hát nem ad oda semmit ? Borzasztó. Nincs meg a vagyon ?Hát ez az O.Béla tényleg ilyen lenne? Pedig olyan kedves volt s azt a 10 eurot is olyan könnyedén fizette  ki a Quaestor vételáraként.

Nos ezen lépések azt vetítik előre,hogy senki sem lesz kifizetve és feltehetőleg a vagyonmentés is már réges régen megtörtént, ami értékes és gyorsan mozdítható. Hisz azt azért ne higgyük, hogy akik a pénzükért ily keményen dolgoztak az egy szál alsónadrágban fel tett kézzel fog majd tovább élni, s jajgatni, hogy jaj én is szegény lettem, elbuktam mindenem, földönfutó vagyok !

A Blikk megírta, hogy a Quaestor gyorsan kinevezett új vezére hát nem a pénzügyekben szerzett szakmai tudása alapján lett kiválasztva. Még csak pénzügyi válságmenedzsmentet sem látott max a filmeken. Állítólag ült is az új Quaestor vezér súlyos életellenes bűnügy miatt.

A 38 éves Orgován Béla Tápióságon, egy 2500 lelkes Pest megyei faluban él. Néhány éve közmunkás volt, az önkormányzat foglalkoztatta, és fizikai munkát végzett. Egy helyi férfi azt mondta róla, semmihez nem értett, csak földmunkákban vett részt a közmunkaprogramokban. Egy másik helyi lakos szerint Orgovánnak rossz híre van a faluban.

 

(Fotó: nol.hu )