hirdetés

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék a Közbeszerzési Döntőbizottság budapesti patkánytenderben hozott határozatát, és új eljárásra kötelezte őket a közbeszerzési ügyben.

 

Mint ismeretes Budapest patkánymentesség fenntartására kiírt közbeszerzési eljárást az RNBH konzorcium nyerte 2018 nyarán. Érdekes referenciákkal. Majd jött a patkányapokalipszis, hisz minden nap, szinte minden kerületben felbukkantak a rágcsálók, amire korábban sosem volt példa.

Igaz Tarlós István már azt is megkérdőjelezte, hogy Budapest valaha patkánymentes volt, főként miután botrány lett abból, hogy az addig dolgozó Bábolna Bio leléptetése után alig néhány hónap alatt elharapózott, tavaszra pedig robbanásszerűen megnőtt a fővárosi patkánypopuláció.

A patkánymentesítést 47 évig tökéletesen végző Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. már a tenderről szóló döntés ellen jogorvoslatot kért a Közbeszerzési Döntőbizottságtól . Álláspontja szerint a nyertes konzorcium referenciái több ponton sem feleltek meg a tenderkiírásnak, az ajánlatkérő pedig elmulasztotta tisztázni a nyertes ajánlattevő konzorcium által benyújtott referenciák meghatározó tartalmi elemeit. Azaz A Fővárosi Közgyűlés vagy kamu referenciákat fogadott el tökéletesnek, vagy valami hasonló történhetett.

Most a bírói döntés megerősítette a Bábolna álláspontját: ha ezt megtették volna, akkor kiderül, hogy a nyertesnek nincsenek meg teljes körűen a pályázatban elvárt szakmai tapasztalatai.

Eredetileg a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Bábolna Bio jogorvoslati kérelmét, és ezután a Fővárosi Önkormányzat megkötötte a patkánymentesség fenntartásáról szóló ötéves szerződést az RNBH Konzorciummal. A Bábolna Bio a döntőbizottsági határozat ellen jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken, amely szeptember 10-én hirdetett ítéletet és hatályon kívül helyezte a döntőbizottság határozatát és egyben új eljárás lefolytatására kötelezte a döntőbizottságot az ügyben.