hirdetés

Egyre keményebb lépéseket tervez a kormány a menekültekkel szemben. Állítólag hermetikusan lezárják a szerb határszakaszt. Hogy hogy, azt pontosan nem tudni. Van, aki szerint szögesdróttal, mint egy lágert. Azonban Kósa Lajos a Fidesz alelnöke megnyugtatott mindenkit, nem lesz vaskerítés a határon,”egyszerűen nem fogjuk őket beengedni” – mondta a bevándorlással összefüggésben.

menekültek

A bevándorló ellenes plakátok ügyében zajlanak a plakátrongáló aktivisták gyanúsításai. Folyik a rendőrségi magyarázat, és mellébeszélés hogy most vigyázzák-e vagy nem ezen kormány hirdetéseket. Persze nagyon magyarázni sem kellene, hisz a rendőrségi jegyzőkönyvek eléggé egyértelműek, hogy igen. figyelik a civilruhás nyomozók a bevándorló ellenes plakátokat és azok környékét,lesben állva.

Azonban más is folyik a háttérben. a kormány arra készül, hogy a belügyminiszter zárja le a déli Szerbiával határos határszakaszt hermetikusan. Nos annyi rendvédelmis nincsen,hogy sorfalat álljanak. Így sokak szerint mint a régi szép időkben, a lágerekben, a munkatáborokban egyszerűen szögesdrótot húznak majd ki.

Nos a Fidesz alelnöke azonban ezt gyorsan meg is cáfolta, részben. Kósa Lajos ugyanis közölte a Napi Gazdasággal, hogy  a déli határ védelmének szigorításáról kifejtette: a javaslat arról szól, hogy Magyarország Szerbiát egy biztonságos harmadik országnak tekinti. Ha valakit fenyegetettség ér abban az országban, ahol lakik és Szerbiába megy, akkor ott kell neki menedékjogot kérnie. Szerbiában ugyanis senkinek nem fenyegetik az életét – mondta Kósa Lajos  politikus.

Hangsúlyozta: ha valaki Szerbia felől jön Magyarországra, már nem lehet menekült, csak illegális határátlépő. A magyar hatóságok tehát mindenféle vizsgálat nélkül Szerbiába visszatoloncolhatják, mert Magyarország nem jogosult a menekültkérelmét elbírálni.

Német rendõrök a szerb-magyar határon

Csak jeleznénk a fideszes képviselőnek a törvény szövege szerint nem az számít, hogy mely határt lépte át a menekült és az biztonságos-e, hanem az számít, hogy ahol élt, született a szerencsétlen menekült, aki a jobb és biztonságosabb élet reményében indult útnak az az ország mennyire veszélyes,van-e háború vagy terrorveszély. A másik nagy baj Kósa úr nyilatkozatával, hogy az amúgy is törékeny szerb-magyar barátságot ezzel a lépéssel megint sikeresen tönkre lehet tenni. Gondoljuk egyeztetés erről még nem volt a két ország között. A harmadik észrevételünk, hogy vajon Kósa úr szerint akkor Ukrajna felől jöhet bárki, mert ott épp ügye polgárháború van. Nos az embercsempészek akkor majd onnan hozzák a menekült áradatot.