hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, a Hungária Értékpapír Zrt. brókercég összes eddig bent lévő vezérét kiengedte a bíróság az előzetes letartóztatásból. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség ezzel egyetértett-e vagy sem. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy ezen ceglédi brókervállalkozásnál, amely az év brókere is volt, komoly Fidesz- és állami milliárdok voltak, hiszen Újpest vagy épp Fót is súlyos milliárdokat tett ide a mesés 30 százalékos hozam fejében. De a Fazekas Sándor vezette minisztérium is tett ide bőven pénzt. Az Esti Újság úgy tudja, hogy a brókerek 30 százalékos éves hozamot ígértek, és már a bruttó összegeket írták rá a befektetett összegek helyére, s előre fizették az éves kamatot, főképp a nagy ügyfeleknek.

hungaria gyanúsítottak

Mint arról az Index beszámolt, pár hete nyomoznak a Földművelésügyi Minisztérium alá tartozó TIG Zrt. 400 millió forintja ügyében, amit a brókerbotrányok ideje alatt bedőlt Hungária Értékpapír Zrt.-nél tartottak, derül ki Fazekas Sándor miniszter március.3-án közölt írásbeli válaszából a Parlamentben.

A szocialista Tóth Bertalan kérdezte minderről a minisztert, az ugyanis tudható volt, hogy tavasszal minisztériumi vizsgálat indult, a vizsgálattal megbízott Simon Attila István közigazgatási államtitkár pedig egyebek mellett azt javasolta, hogy tegyenek feljelentést az ügyben. De hogy ez végül tényleg megtörtént, az mindeddig nem volt közismert.

Fazekas most elárulta, folyik a nyomozás: utasítására ugyanis tavaly április 10-én ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.

Ezenkívül felmentette a TIG általános vezérigazgató-helyettesét, Vámosi Csaba Attilát, illetve Kun Csabát, a gazdasági és operációs vezérigazgató-helyettest, akiknek felelőssége felmerült az ügyben. Megszüntette a cég könyvvizsgálójával és ügyvédjével kötött szerződéseket, a cég felügyelőbizottságának tagjait pedig visszahívta; a felügyelőbizottság élére új vezetőt delegáltam.

Augusztus 8-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya feljelentés kiegészítés keretében további dokumentumokat kért be. Ezeket a Minisztérium megküldte. A nyomozással kapcsoltban további információkkal nem rendelkezünk – írta válaszában a miniszter.

Mint ismert, korábban a minisztériumhoz tartozó TIG Nonprofit Kft. az általa kezelt pénzt a Hungária Értékpapír Zrt.-nél helyezte el. Orbán Viktor miniszterelnök 2015. február 25-én, a botrány nyitányát jelentő Buda-Cash-csőd után felszólította a kormány minden tagját, hogy haladéktalanul mentsék ki a brókercégektől az ott tárolt állami pénzeket. A TIG – és az FM vezetése – ezt mégsem tette meg.

Mindezek tekintetében pedig igen érdekes, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. előzetesben lévő vezetőit pedig időközben kiengedték. Azt, hogy az ügyészség ezzel egyetértett-e, nem tudni.

Az azonban tény, hogy az Év Brókereinek is választott két fővezére a ceglédi cégnek érdekesen művelte a pénzgyűjtést. A nagy ügyfeleknek évi 30 százalékos hozamot ígértek, ami igen kedvező kamat volt, sőt annyira nem tűnt eltúlzónak. Mindezt pedig úgy vették fel többnyire, hogy már a bruttó 30 százalékkal növelt összegeket írták rá az átvett pénzekre a brókervezérek. Az Esti Újság értesülése szerint több nagy befektetőnek ezen hatalmas kamatokat előre fizették ki a pénzek átvételekor a brókervezérek az ügyfeleknek.

Mint ismeretes, nemcsak a Fazekas Sándor miniszter vezette cégek tartottak itt pénzeket, hanem Újpest fideszes vezetése és Fót fideszes vezetése is itt fialtatta a város tartalékait, de sorolhatnánk a sort hosszasan.