hirdetés

Megszüntették majd újra indították. Jó hír a lelkes Fradi drukkereknek, hogy a hazai és idegenbeli mérkőzéseire szurkolói buszokat indít FradiBusz néven a Ferencvárosi Torna Club. A garantáltan mérsékelt árú utak lebonyolítását a klub hivatalos szervezői végzik. Az eddigi szervezőket, akik évekig ezt építették és fejlesztették azokat nemes egyszerűséggel lapátra tették. A Fradi vezetőségének a döntése miatt akár súlyos tízmilliós kártérítési pert is indíthatnak a kirúgott Fradibuszosok. 

fradibusz

Nos picit fura de teljesen értehtő, hogy az FTC vezetése megszüntette a Fradibusz hálozatot, amelyet egy lelkes szurkoló talált ki anno még Kubatovék elött és szervezte meg saját idejében, saját költségein. A Fradibusz hálozat nem zavarta az angol tulajdonost sőt támogatta a kezdeményezést. Szépen ki is nőtte magát a szerveződés de ennek most vége. Igazából bnem tudni, hogy a klubnak a szervezőkkel vagy a hálózat kitalálójával volt baja vagy pedig azzal, hogy a Fradi nevet használták ?

Több általunk megkérdezett neves jogász szerint a Fradibusz hálózat szétverése és újraindítása végett a kirúgott szervezők, akár perek sorát is indíthatja a klub ellen, amelyet jó  sikerrel meg is nyerhetnek.

A közismert neves jogászok hangsúlyozták, hogy bár a pontos részleteket nem ismerik de tény kérdése, hogy a buszos hálózatot egy magánszemély találta ki. Azaz ez az ő ötlete volt. Az is tény kérdése, hogy volt valami megállapodás a klub és a buszos hálózatot szervező magánszemély között, amely szóban is megköttethetett. Ezt csak úgy felrúgni pedig nem lehet, hisz a buszhálozatot szervezők munkát, szabadidőt, energiát és nem kevés marketingot tettek ebbe bele, ami most elvész, azaz a Fradi ölébe pottyan.

 

Tény kérdése, hogy a Fradibusz hálozathoz az FTC vezetőségéhez tartozó házi buszsosának, az elnökségi tag Kovács Miklós cégének nem sok köze volt. A fura ügyekbe is belekeveredett Orangeways lehet, hogy most nyeregbe kerülhet. Nem tudni. Bár a buszos cég az anno aláírt támogatói szerződését hosszú évekig nem rendezte, pedig a Fradi nélkül bizony az Orangeways nem lehetne buszos cég, mert a Fradi Stadionnál lévő megálló miatt kapott csak erre engedélyt. ezt azonban McCabeék évi 25 millióban adták bérbe az Orangewaysnek.
Az új kubatovi buszhálózat legkésőbb az április 12-i, Újpest elleni derbi napján megkezdi működését, de jóval korábban is elindulhatnak a regisztrált szurkolóknak szánt járatok a nagyobb városokból.
A Fradi amely jeleskedik a közlemények gyártásában anno ezt írta: A Ferencvárosi Torna Club a mai nap folyamán hivatalos okiratban értesítette Végel Tamást, a FradiBusz-hálózat megálmodóját munkahelyén, hogy mától tilos bárkinek is használni a FradiBusz-hálózat vagy épp a FradiBusz kifejezést, ellenkező esetben a Klub jogi úton komoly szankciókat szabhat ki.

A Fradimob ezt írta a Közleményhez, ami elgondolkodtató. Feltehetően a Vezetőségnek az szúrta a szemét, hogy a FradiBusz-hálózattal szervezetten utazó szurkolótársaink sem regisztráltak még az új stadionba, továbbá a 2014 őszén, az Újpest elleni meccsre szervezett tüntetésre több mint fél ezren érkeztek a buszokkal óriási konvojban és hangulatban.

A FradiBusz-hálózat szervezői az elmúlt évek során munka, család, magánélet mellett óriási dolgot hajtottak végre: több ezer vidéken élő szurkolótársunknak segítettek abban, hogy olcsón és rendszeresen eljuthassanak Budapestre, Fradi meccsekre. A szurkolói kártya kiváltását, a meccs belépőjegy elővételét és a teljes utazást is megoldották a szervezők. Az Újpest elleni hazai rangadókra nem egyszer több mint 1000 fő érkezett buszokkal a fővárosba, de 2013 őszén ez majdhogynem elérte az 1500 főt is.

A szervezők nagy elánnal várták az új stadion átadását, hisz az érdeklődés előre jelezte: bizony minden meccsre rengeteg busz fog érkezni, az első NBI-es tétmeccsekre vízionált teltházakhoz jócskán hozzájárult volna az elmúlt évek során kialakult és jól működő FradiBusz-hálózat. Ehelyett mint ismert a legtöbb néző eddig a nyitómérkőzésen a Nyíregyháza ellen volt 2014 augusztusában (12.000 néző), továbbá eddig egy FradiBusz sem érkezett a Groupama Arénába.

A FradiBusz-hálózat hivatalos busz tábláit a következő hónapokban a Népligetben kell leadni a szervezőknek.

Groupama név, jóval magasabb jegyárak, vénaszkenner, kitiltások és értelemszerűen a Tábor hiánya. Ezen tényezők miatt maradt és marad távol továbbra is több ezer vidéki szurkolótársunk.

A holnapi napon a FradiBusz-hálózat hivatalos facebook oldala is megszűnik.