hirdetés

Úgy tűnik, egy kakaós csiga miatt bizony fegyházba kell mennie egy kecskeméti fiatalnak. A fiatalkorú vádlott fiú egy 130 forint értékű péksüteményt zsákmányolt, és még az eladónő karját is megcsavarta, és ez rablásnak minősül a vádhatóság szerint.

kakaoscsiga

Az elkövetés időpontjában még fiatalkorú vádlott tavaly októberben lopott kakaós csigát egy kecskeméti vegyesboltból. A péksütemények a bejárat mellett voltak, el is vett egy kakaós csigát, és a zsákmánnyal rögtön elszaladt volna, de az eladónő észrevette a lopást, a vádlott után lépett, és a pulóverénél fogva megpróbálta visszatartani a fiatal tolvajt. A fiú meg menekülni próbált, húzta kifelé a boltból az eladót, és hogy szabaduljon, bal kezével erősen megszorította és megcsavarta a nő csuklóját, aki a fájdalom miatt elengedte a fiú pulóverét. A fiatal a 130 forintos kakaós csigával végül elszaladt a helyszínről.

Az ügyészség szerint azonban rablás történt, s az eladó a bal csuklóján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.

A kecskeméti rendőrök másnap elfogták és őrizetbe is vették a vádlottat. A fiú büntetett előéletű, rablás miatt már ítélték egyszer felfüggesztett börtönbüntetésre. Így a mostani kakaós csigás akciója miatt igen súlyos évekre számíthat.

Az ügyész végrehajtandó fogházbüntetést kért azzal, hogy a felfüggesztett büntetését is hajtsák végre. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd a fiatal vádlottnak.