hirdetés

Simicskáékat törvénytelenül zárták ki. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság első fokú ítélete szerint a gönyűi kikötőfejlesztési tenderben a Közgép Zrt. nem szolgáltatott hamis adatot, így ajánlata érvényes, a kizárása az eljárásból jogszerűtlen volt. Természetesen a Fidesz egykori gazdasági megmentőjének és a miniszterelnök exbarátjának  még feltehetőleg igen sok akadállyal kell majd szembenéznie a közeljövőben.

simicska

A bíróság ezzel részben megváltoztatta a Közbeszerzési Döntőbizottság korábbi határozatát. A csütörtökön kihirdetett ítélet azért fontos a Közgépnek, mert a hamis adatközlés 3 éves kizárással jár a közbeszerzési eljárásokból. Az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni a Fővárosi Törvényszéken.

A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése megvalósításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és az építési munkák elvégzésére az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság írta ki a közbeszerzést. A négy ajánlattevő között volt – közös ajánlattevőként –  a Közgép Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a Kötiviép’B Kft. is.

Ez a két cég adta a legolcsóbb ajánlatot 6 milliárd 673 millió forinttal, de a másik három ajánlat is csak pár százalékkal volt drágább ennél. Az ajánlatkérő közlése szerint azért zárta ki a versenyből és tette érvénytelenné a legolcsóbb ajánlatot, mivel abban a Közgép hamisan adta meg a munkához szükséges két komp adatait.

Ezeket – mint kapacitást biztosító szervezettől – a szerb Ortacko Drustvo Kompanija Stokic cégtől kívánta bérelni. Az ajánlatkérő 500 négyzetméter zárt fedélzetet kívánt meg a kompoktól, a Közgép ezt igazolta is, de az értékelés során az ajánlatkérő úgy találta, hogy a rámpák levonásával kisebb a zárt fedélzet 500 négyzetméternél.

A Közbeszerzési Döntőbizottság elfogadta azt az érvelést, hogy a Közgép hamis adatot szolgáltatott a fedélzet nagyságának megadásakor. Az ezt tartalmazó határozat ellen fordult bírósághoz a Közgép. A perben a Közgép lett a felperes, az alperes pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely mellett beavatkozott a perbe az ajánlatkérő is.

A bíróság az elsőfokú ítéletében kifejtette, hogy a kompok zárt fedélzete alapterületének a meghatározására nem adott számítási módszert az ajánlatkérő. A Közgép elfogadta a komp tulajdonosának az adatait, míg az ajánlatkérő a hajó rajza alapján a saját számítását fogadta el valósnak. A bíróság maga is elvégezte a zárt fedélzet területének a kiszámítását, és neki sem jött ki az 500 négyzetméter a rámpák nélkül. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kompok fő funkciója az, hogy munkagépek álljanak rajta.

A Közgép a kapott adatokat adta meg az ajánlatában, tehát gondatlanul járt el. A hamis adatközléshez viszont célzat kell, amely itt hiányzott, ezért nem valósult meg a hamis adatközlés – mondta ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság eljáró tanácsa. Miután a Közgép részben pernyertes lett, visszajár számára 14 millió 62 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj.