hirdetés

Visszakéri a sajóládi képviselő-testület a település iskoláját az egri főegyházmegyétől. A település fideszes vezetője szerint aggasztó a helyzet, ezért léptek. Így fordulhatott elő az, hogy az amúgy botrányoktól nem mentesen működő Kliket visszasírják a településen.

fráter sajóládi iskola

Pozbai Zoltán (Fidesz–KDNP) polgármester szerint az iskolában katasztrofális a hangulat, a szülők többsége pedig el akarja vinni gyermekét más település oktatási intézményébe – írja az Észak-Magyarország. A település önkormányzata ez év elején kérdezte meg a szülőket, akarják-e, hogy visszakerüljön az iskola a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, azaz a Klik fenntartásába és az önkormányzat működtetésébe, és miután a szülők nagy többsége igennel szavazott, a testület úgy döntött, visszakéri az iskolát az egri főegyházmegyétől.

A kérvényt beadták az egyházmegyéhez és a Klikhez is, ha megszületik a határozat, azt az emberi erőforrások miniszterének kell majd jóváhagynia.

(Fotó: Sajólád.hu)