hirdetés

Tartozik az LMP a neves kampánygurunak Ron Werbernek nem is kis összeggel. A szakember levélben ment neki az LMP-nek, állítva nem fizették ki, 10 millióval tartozik neki a zöldpárt, és a kampányt is elszabotálták az LMP-s vezetők.

 

ron werberRon Werber korábban az MSZP – módszerekben gyakran nem válogató – kampányguruja volt, ám az izraeli tanácsadó legutóbb az LMP-t segítette, igaz, a kampányban elváltak útjaik. Werber szerint sorozatos szerződésszegések miatt, illetve azért, mert a pártvezetők nem vették figyelembe kidolgozott terveit.

A Ron Werbert képviselő ügyvédi iroda már hónapokkal ezelőtt levelet küldött az LMP országos elnökségének, amelyben felszólították a pártot, hogy fizessék ki a tanácsadó elmaradt járandóságát, márciusig körülbelül 10 millió forintot.

A párt nem reagált a felszólításra, ezért most Werberék még keményebb hangú levelet írtak, amelyben már az is előkerült, hogy egyes LMP-s vezetők, így többek közt maga Szél és Ungár – a pártelnök Szél Bernadett és Ungár Péter elnökségi tag által aláírt szerződést megszegve – valósággal elszabotálták a közös munkát, „kulcsfontosságú kampányeseményeket téve középszerűvé, hatástalanná, sőt, néhány esetben kontraproduktívvá“.

A Magyar Narancs megkereste Szél Bernadettet, aki annyit válaszolt, nem ismeri személyesen az ügy részleteit, mert nem ő tartotta a kapcsolatot Werberrel.