hirdetés

Újra elindult a Prisztás-gyilkossággal vádolt Portik Tamás és H. István pere hétfőn a Fővárosi Törvényszéken, mert a más gyilkossági ügyben elítélt Joseph Rohac elismerte ő gyilkolta meg a milliárdos vállalkozót Prisztás Józsefet. Emiatt pedig a három éve jogerősen elítélt Portik Tamás és H.István ellen indított pert újra le kell folytatni. Az ügy már így is kínos a nyomozóhatóságoknak.

 

Bár három éve Portikot és társát is jogerősen tizenöt év fegyházra ítélték, tavaly augusztusban a hírhedt szlovák bérgyilkos, Jozef Roháč részletes vallomásában magára vállalta a gyilkosságot, ezért a pert most megújították. Bár a nyomozóhatásg ennek nem nagyon örült. Érthető okoknál fogva.

Mivel a mai tárgyaláson a vádlottak nem akartak újra vallomást tenni, a tárgyalást elnapolták. A per Roháč meghallgatásával folytatódik júniusban. Addig pedig H. István marad a börtönben.

Bár a megismételt per első, hétfői tárgyalása nyilvános volt, a sajtó és a hallgatóság a Fővárosi Törvényszék épületének egy másik részén, kivetítőről követhette azt. Akárcsak egy moziban.

Portik egyfajta új Robinson stílussal érkezett meg, hosszú hajjal, szakállal. Felismerni is nehéz volt. Talán ez volt a nap eseménye.

Portik nem kívánt újra vallomást tenni. H. István pedig ennyit mondott .

Három éve ártatlanul ülök, és azt látom, hogy ha nem lett volna ez a vallomás, akkor az senkit nem érdekelne.- mondta H.István.

Azt is mondta, bárkire rá lehet húzni egy bűncselekményt, de szerinte ezt az ügyet objektíven kell megvizsgálni. A férfi ügyvédje H. István büntetésének félbeszakítását kérte.

A tárgyalást a vallomások hiányában ezután elnapolták júniusra. Jozef Roháčot is meg fogják hallgatni majd, de a bíró kiemelte, hogy ő és Portik Tamás nyilván nem tartózkodhatnak majd egy teremben, Roháč távmeghallgatással tehet majd vallomást.

Prisztás Józsefet 1996. november 1-jén, fényes nappal gyilkolták meg az óbudai Ladik utcában. Prisztás dúsgazdag vállalkozó hírében állt, az éjszakai életben is komoly neve volt, a hetvenes években az egyik legjobb hamiskártyásként tartották számon, aki a csalásokból és más ügyletekből degeszre kereste magát. Meggyilkolása egyike volt a kilencvenes évek hírhedt alvilági leszámolásainak.

A 2016-os ítélet szerint Portik Tamás egy ingatlan miatt keletkezett elszámolási vita miatt miatt ölette meg a férfit, F. Ferenc csalta a helyszínre az áldozatot, Portik testőre, H. István pedig fejbe lőtte. Portik végig ártatlannak vallotta magát. Emellett egy másik ügyben, az Aranykéz utcai robbantásban tizenhárom évre ítélték, amiben a vád szerint Jozef Roháčcsal megölette Boros Tamást.

A nyomozók nyolc órán keresztül vették fel a vallomását, amiben részletesen leírta a gyilkosságot, és azt is mondta, úgy tudja, a megbízás az orosz–ukrán maffiától érkezett, de ezt csak attól a Jozef Hamalától hallotta, aki a megbízást hozzá közvetítette. Prisztás egyik jóbarátja, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György szerint egyébként Prisztásnak komoly konfliktusa volt ukrán gengszterekkel, akik szerinte súlyos pénzeket követeltek tőle. Ráadásul a Prisztás-ügy nyomozásakor a leszámolásos ügyek egyik koronatanúja, a tanúvédelem alatt álló Radnai László is úgy vallott, hogy Jozef Roháč ölte meg a vállalkozót, ezt viszont lényegében figyelmen kívül hagyta a bíró.

Rohac vallomása azért is óriási jelentőségű, mert alvilági, de még rendőrségi körökben is kételkedtek abban, hogy valóban H.István  volt a gyilkos. Egyrészt a gyilkos kerékpárral érkezett és menetközben lőtte fejbe Prisztást. Nos Hatyi akkoriban 160 kilós lehetett, kerékpározni ekkora testtel, nem egyszerű, főleg, ha lőni is kell. Nos ennek ellenére simán elítélte a bíróság. Volt már ilyenre példa, tudják a móri 8-as gyilkosságnál, ahol ártatlanul ítélték el Kaiser Edééket.