hirdetés

Búcsúban jártunk Rigácson, ahol az elődök valószínűleg negatív rekordot döntöttek, ugyanis 47 éve nem adtak át a faluban új középületet – mondta Kertész-Bakos Ferenc polgármester, amikor Navracsics Tibor miniszterrel felavatták a faluközpontban a Magyar Falu Program támogatásával épült ifjúsági klubot, és az épület előtti teraszon emelt trianoni emlékművet.

 

– 47 év egy falu életében is számottevő idő. A polgármestert arról kérdeztük, hogyan lehetséges, hogy ilyen hosszú ideig elmaradtak a közösségi fejlesztések?

Amikor a faluközösséget egyben tartó termelőszövetkezet megszűnt, egyéni perspektíva hiányában a fiatalok elmentek, a házak elértéktelenedtek, és ahogy ez törvényszerű, alacsonyabb társadalmi presztízsű népek költöztek be az olcsó ingatlanokba. Képzettség nélkül, jövedelem nélkül, és ami a legrosszabb, célok nélkül. Az itt lakók felzárkózásának egyik legnagyobb problémájaként a céltalanságot jelölöm meg. Nem gondolom, hogy a pénztelenség az oka a fejlesztések elmaradásának, inkább az érdektelenség. Rigács nem egy nyomorgó falu és nem is egy szegregált cigánytelep, de amikor ideköltöztem néhány éve, azt tapasztaltam, hogy nem fellelhetők az itt élőknél az egyéni és közösségi célok. Kezdjünk el élni a túlélés helyett – mondtam, hiszen itt az emberek java része egyik napról a másikra él, a holnap nem létező, beláthatatlan távlat. Ezeknek az embereknek kellett és kell perspektívát nyújtani ahhoz, hogy akarják a változást maguk körül és a saját életükben egyaránt.-mondta Kertész Bakos Ferenc , polgármester.

– Vegyes lakosságú településen nem lehet könnyű megtalálni a közösségi célokat, hiszen ahogy mondja, az egyéni célok megfogalmazása is problémás.

Nagyon nagyok a szociokulturális különbségek, de nem csak különbözőségeink vannak: itt van például a mindkét népet meghatározó Mária-tisztelet, az egy Isten irányába megnyilvánuló vallásosság. Bár a vallásos érzületnek és a vallásosság megélésének szintén nagy különbségeit kell látnunk, de innen elindulhatunk. Ez már egy közös pont, aminek megtalálása jócskán növelheti az esélyeinket. Sokszor látom, hogy helyi szinten a vezetők vagy belefásultak már abba, hogy a kultúrák és etnikumok közti párbeszédet megteremtsék, vagy ami ennél nagyobb probléma, nincsenek tisztában azzal, hogy milyen tudással nem rendelkeznek. Következésképpen nem tudnak segítséget sem kérni. El kell fogadni, hogy a két népesség együttélése már megpecsételődött, nem fogunk egyik napról a másikra úgy felkelni, hogy az ország lakosságának egyik fele eltűnt. Éppen ezért látom kiemelkedő szükségét annak, hogy az országos nagypolitikai irányvonalakat a tényleges problémák felismerésének megfelelően alakítsuk, legyen szó az uniós források sokkal célzottabb elosztásáról, akár a szociális programok újra gondolásáról. A magam részéről nem hiszek az azonnali, országos szintű reformokban, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a méretéből és működéséből adódóan fejnehéz önkormányzati rendszer sok esetben képtelen kezelni a lokális gondokat. Mondhatnám úgy is, hogy a megoldandó feladatok országosak, de a részfeladatok lokálisak. A problémákat egy nagy asztal mögül próbálják sok esetben megoldani olyan döntéshozók, akik még nem éltek kis közösségekben, nem ismerik a helyi emberek problémáit, ugyanakkor azt gondolják, hogy ha valahol egy példa már működött, akkor ugyanaz a példa majd máshol is jó lesz. Ez azonban nem igaz, nincs egy, minden helyen egyformán alkalmazható jó gyakorlat. A településvezetőknek kötelességük a saját közösségüket érintő ügyeket felvállalni. Ha ezek megoldása egyedül nem megy, segítséget kell nekik nyújtani. A forrásokat a problémához illeszkedve kell elosztani. A polgármester az ilyen településeken egyben nevelő is. A remélt siker titka pedig a hitelesség. A falubeliek ne csak hallják, amit a polgármester mond, hanem lássák is, hogy hogyan él, és ez a kettő meg kell, hogy feleljen egymásnak. Ennek, főleg ilyen kis közösségben, mint egy falu, az alapja nem a beszéd, hanem az adott személy maga. Türelemre türelemmel lehet tanítani. Befogadásra befogadással lehet tanítani. Amikor azt mondom, hogy a polgármester ebben a községben nevelő is, akkor azt mondom, hogy a lakosaimmal időnként új valóságokat ismertetek meg, amik sokszor teljesen ellentétesek azzal, amit az adott család, például egy cigány család a cigány létben élt meg előtte, és ez nem leminősítés, főleg nem lenézés! Csak akkor tudok eredményes lenni, ha el tudom ismerni annak a cigány létnek az értékeit is és szokásait is. Az én munkám akkor a legeredményesebb, ha az egyének azért tartják be az általam közvetített társadalmi normákat, mert végül egyetértenek velük. Ebből a szempontból nagyon könnyű dolgom van, mert az én cigány közösségem integrálódni akar. Egyébként én magam is sokat tanultam abból, hogy a fővárosból egy kisközségbe költöztem.

– Megfogalmazhatók akkor a polgármesteri ciklus legfontosabb céljai?

Újra kell alapítani a falut, de úgy, hogy közben megőrizzük a régi, csodaszép Rigácsot! Hogy amikor például egy rég elszármazott rigácsi hazajön, akkor annak ellenére, hogy új falut talál, mégis úgy érezze, mintha nem változott volna semmi. Ellentmondásnak látszik, de kivitelezhető. A jövőnk a hagyományainkban van, és ez az épített környezetre is igaz. Az elmúlt 3 évben szinte csak
bontottunk, most építésekbe kezdtünk a régiek helyén. Lassan haladunk, mert az építéssel párhuzamosan faluközösséget is kell építenünk, és ez a lassabb, a nehezebb. Egészen pontosan nem falut kell építenünk, hanem egy közösséget, amelyik megépíti a falut. Sikerülni fog. A helyiek talán még nem látják, de én már igen. Már áttörtük a falat. Rigácson nem csak középület nem épült
évtizedek óta, de magánház sem, és régi ház felújítására sem volt nagyon régóta példa. Ez ma már nem így van, már igény van a szebb környezetre. Vissza kell térnem a szociokulturális különbségekre. El kell fogadnunk ezeket, és történelmi adottságként kell kezelni, sohasem lenézéssel, vagy leereszkedéssel. Figyelemmel kell lennünk az adott családok tanulási képességeire is, és itt nem az iskolára, hanem a társadalmi létezés tanítására gondolok. Fel kell ismernünk azokat az eseteket, amikor nem vagyunk képesek elsajátíttatni egy családdal olyan ismereteket és készségeket, amelyekre még nem érettek meg, és ezt tolerálni kell. A
gyermekeinkben látom a jövőt: például itt a férfiak nem fociznak egymással már régóta, a gyerekek viszont igen. Kevesen vannak, de fociznak. Cigányok és nem cigányok együtt. Fel sem merül etnikai kérdés közöttük. Ez a jövő! Komoly erőforrásokat mozgósítunk a családok megerősítésére, éppen ezért az első komoly ingatlanfejlesztésünk során klubházat építettünk a gyerekeknek, amit most
átadtunk nekik. Az övék. A diákpolgármester lesz a programszervezés felelőse, merthogy korábban már választottunk diákpolgármestert is. Sok esetben az elmaradott, hátrányos helyzetű családok gyermekei nem tudnak kitörni és velük újratermelődik a mélyszegénységben élő cigányság. -mondta Kertész Bakos polgármester.

Milyen stratégiát követ annak érdekében, hogy Rigácson ez megváltozzon?

A szülők társadalmi helyzetére jellemző az előbb említett alacsony iskolázottság, a munkanélküliség, az egészségügyi és szociális problémák, az előítéletek. Rigácson üzemeltetünk egy krízisházat, ami elég nagy teher egy ilyen kis falunak, ahol az önkormányzatnak saját bevétele alig van, de muszáj költeni a leglemaradottabb családok nevelésére. Ugyanis nevelő munkáról beszélünk. A szegény, alacsony végzettséggel rendelkező szülők nem tudják gyermeküknek azt a fejlődési környezetet
biztosítani, amelyben megszerezhetők azok a tanulási és szociális készségek, amelyek a sikeres iskolai előmenetelhez szükségesek. E szülők gyermekei ezért sokszor kezdik fáziskéséssel az iskolát és esnek ki az iskolákból maguk is alacsony végzettséggel, aminek munkaerőpiaci következményei miatt, nagy valószínűséggel szülőként ők is szegénységben és a hátrányaik átörökítésével nevelik majd fel gyermekeiket. A ház célja e láncolatot az első lépcsőfoknál megállítani. A krízisház az alacsony végzettség és a szegénység újratermelődésének megállítását célozza. Mivel Rigácson nincs bölcsőde és az óvodába is csak a kötelező életkortól járnak a gyerekek, pontosan abban az időszakban maradnak szakmai segítség nélkül, amikor még fejleszthetők, formálhatók lehetnének, amikor a legfogékonyabbak a környező világ ingereire. Mivel szüleik is ebben a nagyon hátrányos környezetben nevelkedtek és ők is nagyon sok információban, tudásban, képességben szenvednek hiányt, nekik is szükségük van arra, hogy a gyermekeikkel együtt történő fejlesztésben részt vegyenek. Meg kell küzdenünk a cigányságnak a magyarsággal szembeni előítéleteivel is. (Mert az előítéletes szemlélet nem csak a többségi társadalom részéről van jelen!) Ilyen például az
iskolaellenesség, ugyanis általában a cigányok számára az iskola a „többség” ellenük alkalmazott kényszere.

Van minta, amit a hasonló adottságú településeken alkalmazni lehet?

A cigányság lemaradása nem genetikai, hanem társadalmi következmény, ezért alkalmaznunk kell egyfajta elkülönítést épp egy magasabb szintű integráció elérése érdekében. Nincsenek különféle modellek, minták. Ami Rigácson megy, az a szomszéd faluban már nem biztos, sőt, ami az egyik családnál beválik, az a másiknál már nem biztos. Tisztán kell látnunk az egyéni különbségeket. A
társadalmi, a kulturális, a biológiai különbségeket együttesen kell látnunk, és azokból kiindulva kell felépítenünk a cselekvésünket. Mivel hátrányos helyzetű családokról beszélünk, el kell fogadnunk, hogy a helyzetük valóban hátrányos. A sokat mondogatott integrációt éppen fordítva kell elképzelni! Nemrégiben olvastam egy interjút Vecsei Miklóssal, a Jelenlét programot is menedzselő Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével, aki azt nyilatkozta: „elsőként nekünk kell integrálódnunk ezekbe
a közösségekbe, megértenünk a gondolkodásmódot, a mozgatórugókat, a belső erőviszonyokat, vagyis a közösség működését. Utána tudunk segíteni, utána tudunk jól segíteni”. Tökéletesen egyetértek vele: először nekem kell integrálódnom ezekbe a közösségekbe, és megértenem a közösség működését. A városból jött értelmiségi, aki majd megmondja… – nem működik. Nekem kell integrálódni, és csak utána tudok segíteni. Az egyéni körülményekre szabva kell segíteni a családokat az egyes megoldások kialakításában. És megint csak a kulcsszó: család. Ugyan hol máshol tanulhatná meg az ember a legfontosabbat, a szeretetet, vagyis Isten szeretetközlésének társadalmi leképeződését, ha nem a kiegyensúlyozott családokban, amelyek a gyakorlatban valósítják meg azt.-mondta Kertész Bakos Ferenc, Rigács polgármestere.

( Csákány T.)