hirdetés

Több mint 140 idős embert károsított meg az a három csaló, aki a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit hitegette kárpótlással az ország több megyéjében. Két férfi és egy nő ellen eljárást indítottak.

forint euroA nyomozás eddigi adatai szerint egy 66 éves szentendrei férfi bízott meg egy 31 éves – szintén szentendrei – nőt és utóbbi 51 éves salgótarjáni édesapját, hogy keressenek fel idős embereket. Azt ígérték nekik, hogy az 1940 előtt születetteket, valamint a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit 300 és 500 ezer forint közötti kárpótlási összeghez juttatják ez év karácsonyáig.

A kifizetés feltételeként szabták meg, hogy a sértettek közöljék személyi adataikat és pénzt fizessenek be az általuk megadott bankszámlaszámra.

Az eddigi adatok szerint a tévedésbe ejtett sértettek 1500 és 16000 forint közötti összegeket fizettek be, így október elseje és október 11. között a nő folyószámlájára a Nógrád megyei Endrefalváról három, az ország más megyéiből 142 sértett fizetett be összesen több mint egymillió forintot. A pénzt a gyanúsítottak saját céljaikra fordították.

A nógrádi főkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat eljárást a három gyanúsított ellen. A 66 éves férfit őrizetbe is vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A RomNet csütörtökön azt írta: csaknem százan keresték meg telefonon és személyesen szerkesztőségüket azzal, hogy hallottak egy új, a roma holokauszt miatti kárpótlási lehetőségről, és szeretnének bővebb információhoz jutni arról, hogy jogosultak lehetnek-e ilyen kárpótlásra. Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva azt állították nekik, hogy 8000 és 12 ezer eurós igényt nyújthatnak be, attól függően, hogy a vészkorszak túlélői vagy az áldozatok leszármazottjai, és előzetes költségként különböző összegeket kértek tőlük.

Hasonló csalási ügy a 2000-es évek elején volt már. Akkor is rengetegen dőktek be a trükknek.