hirdetés

Az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el az orosz agresszióval szemben a mai plenáris ülésen, és a módosító javaslatok között több olyan is volt, amelyek magyar ügyeket is érintenek. Így a ROSZATOM projektek leállításának a lehetősége is meg lett szavazva, azaz Paks II. projekt leállhat az orosz agresszió miatt. De a nemrég Budapestre költözött orosz Befektetési Bank is bajba kerülhet.

 

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szúrta ki, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői ezek közül többet meg is szavaztak. Az egyik ilyen módosítás ezt írja: haladéktalanul tiltsák be az orosz ellenőrzés alatt álló alapok és bankok, például a Nemzetközi Beruházási Bank unióbeli működését.

A másik módosítás a paksi bővítésre is vonatkozik: Szüntessenek be az Oroszországgal a nukleáris területen folytatott minden együttműködést, különösen a Roszatommal és leányvállalataival való együttműködést, így az Oroszországgal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében folytatott együttműködést, valamint szüntessék meg vagy vonják vissza a Roszatom valamennyi leányvállalatának működési engedélyét.

Az állásfoglalás szövegében szerepel még egy kitétel, amely a letelepedési kötvényekről szólt: Az EP felhívja a tagállamokat és a befektetési rendszerek révén tartózkodási engedélyt biztosító szövetséges országokat, hogy vizsgáljanak felül az ilyen tartózkodási jogállással rendelkező minden kedvezményezettet, és vonják vissza a vagyonos orosz magánszemélyek és családtagjaik, különösen a szankcionált magánszemélyekhez és vállalatokhoz kapcsolódó kedvezményezettek tartózkodási engedélyeit.

Ez egyébként csak egy állásfoglalás, a gyakorlatban senkit nem kötelez semmire, de erőteljes politikai váltás ez a kormánytól.

Deutsch Tamás az Atv.hu-nak azt nyilatkozta a kérdésre, hogy megszavazták-e a paksi bővítés leállítását, hogy
Természetesen nem. Ennyi😎

Később a Fidesz Eu-s honatyása egy Facebook-posztban hazugsággal vádolta Ujhelyi Istvánt. Ehhez képest a név szerinti szavazás összesítéséből bizony látszik, hogy a fideszesek mind megszavazták mindhárom módosító javaslat beemelését a végső állásfoglalásba, majd magát az állásfoglalást is.

( Horváth Szabolcs )