Ötven százalékkal is drágább lehet a dinnye idén mint tavaly
2022-05-29 18:30
Robban a dinnye árbomba. Várhatóan ugyanis jóval kevesebb dinnye terem idén, mint tavaly, de állítólag a belföldi fogyasztást ki tudják elégíteni a termelők . A dinnye ára jelentősen több lesz mint tavaly, akár 50%-al drágábban kóstolhatjuk majd. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szerint 30 %-al kisebb területen lesz idén dinnye ültetve.
Az ültetés még nem ért véget, de becslések szerint 20-30 százalékkal zsugorodhatott a termőterület. A kereskedőknek ezért azt javasolják, hogy kezdjék el idejében az egyeztetéseket a zökkenőmentes áruellátás érdekében. Az árakról nem közöltek pontosabb becslést, de azt már most tudni, hogy a termelési költségek jelentős emelkedése 30 százaléknál nagyobb áremelést is indokolhat.
Az egyesület abban bízik, hogy a dinnye ennek ellenére elérhető termék marad, de a gazdáknak olyan árat kell kapniuk, hogy megérje folytatniuk a munkát. Ha nem így lesz, akkor szerintük a következő években újabb visszaesésre kell készülni. A dinnyeszezonig nincs sok hátra, a sárgadinnyét már a jövő héten elkezdhetik szedni, ha jó lesz az idő. A boltokba várhatóan június második hetében jutnak el az első szállítmányok – tették hozzá.
( Balu )