hirdetés

Szeged is kap egy pár milliárdos futballstadiont. Így a szeged-csanádi megyés püspök, Kiss Rigó László is örülhet, hisz az ő futballcsapata lesz az egyik kvázi nagy használója a sportcentrumnak, hisz a Grosics Akadémia az NB II egyik kiváló csapata a megyének. Gyakorlatilag már évek óta húzódik a szegedi stadion ügye, amelynek végére úgy tűnik, most már tényleg pont is kerül. Mindezt Lázár János miniszter jelentette be.

szegedi stadion

Lázár János csütörtöki kormányinfóján jelentette be, a kormány jóváhagyta, hogy a szegedi Dorozsmai úton megépüljön az új labdarúgó-stadion, amelynek ügyét már korábban kiemelt beruházássá nyilvánították. Ez az a projekt, amely immár közel 3 éve húzódik, a tervek azonban nem változtak.

A stadion 6000 férőhelyes lesz, az első ütemben a pálya két hosszanti oldalán, az öltözők felett fedett lelátóval, mellette 2 edzőpálya is helyet kap a 7 hektáros területen és a kemping területe is megújul majd. Mindez 3 milliárd forintba fog kerülni, amelyből 1 milliárdot a TAO-pénzekből fognak finanszírozni. A legutóbbi adatok alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség ezt el is fogadta, hiszen 2014-ben több mint 1 milliárd forintot hagytak jóvá a Szeged 2011 Labdarúgó Kft.-nek, viszont a projekt elindulásának hiányában ennek mindössze csak töredékét hívták le.

Ezzel párhuzamosan játszott az NB III-ban a Tisza Volán SC is. Sok sikerről nem számolhattak be a szegedi csapatok, mígnem 2011-ben egy huszárvágással intézték el a feljutás ügyét: a KITE-Szeged fuzionált a makói NB II-es csapattal, így Szeged 2011 néven már az NB II-ben léphetett pályára az új klub, s az ezt működtető gazdasági társaság tulajdonosa a Szeged-csanádi egyházmegye lett.

A legfrissebb, 2015/2016-os szezonra vonatkozó adatok szerint a Szeged 2011 esetében a tárgyi eszköz rész egyelőre felfüggesztett, a működési támogatási részt viszont jóváhagyta az MLSZ, erre 37,16 millió forintot kapnak.

A focicsapatot működtető gazdasági társaság a szeged-csanádi egyházmegye tulajdonában van. A szeged-csanádi megyés püspök, Kiss-Rigó László mint közismert, nemcsak maga is kiváló futballista, de a focit is szereti. Állítólag 2010-ben szállt be a szegedi fociba, akkor alapították meg a KITE-Szegedet, amelyet a Profi Futball Kft. működtetett. Ennek egyik tulajdonosa személyesen Kiss-Rigó volt, akkor 500 ezer forinttal szállt be a cégalapításba a HVG korábbi írása szerint..

Az azonban egyelőre még nem biztos és tudott, hogy a TAO pénzen felüli 2 milliárdos beruházási költséget milyen forrásból fogják fedezni. Mennyi lesz belőle a költségvetési, önkormányzati, illetve saját forrás.

(Fotó: Délmagyar)