hirdetés

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – adta hírül augusztus a Központi Nyomozó Főügyészség. Azt nem tudni, hogy az ORÖ vezérét Agócs Jánost előzetes letartóztatásba helyezik-e, ez függ feltehetőleg a vallomásától is. Érdekes, hogy anno az ORÖ korábbi vezetésénél a Híd a Munka Világába projekt során eltűnt súlyos milliárdok ügyében a rendőrség anno senkit nem vett őrizetbe sem, igaz az EMMI a kisebbségi szervezet helyett visszafizette az Eu-nak az eltűnt milliárdokat.

 

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást. A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövető elfogása érdekében összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre, amelyek jelenleg is folyamatban vannak.

A nyomozó ügyészség által őrizetbe vett Országos Roma Önkormányzat elnökét érintő ügyről az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően – várhatóan holnap – adnak részletesebb tájékoztatást, olvasható a közleményben.

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke nemrég augusztus 15-én közölte: a szervezet nem kapta meg a Belügyminisztériumtól az állami támogatást, így fizetésképtelenné válhat. Agócs János az elmaradt támogatás miatt panasszal fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, és remélte, hogy a támogatás folyósításának ilyen hosszú elmaradása csak a Belügyminisztériumban folyamatban lévő átszervezések okán maradt el. Agócs akkor megjegyezte a többi nemzetiségi országos önkormányzat már megkapta a harmadik negyedévre járó 160 millió forintos támogatást.

Hogy a mostani ügyben ki vesztegetett meg kit és mikor ? Nem tudni. Mintahogy azt is titok fedi miben adták át a korrupciós pénzt és miben ? Zacskóban, vagy bonbonos dobozban, netán a régi jól bevett Nokiás dobozban ? Természetesen arra is kíváncsiak vagyunk miképp sikerült leleplezni a vesztegetőket.