hirdetés

Nyomozás indult a Zsolnay márkanév külföldi levédetése miatt miután kiderült a manufaktúra új külföldi tulajdonosa ezt nagy titokban egy másik cégére jegyeztette be. Az ügyben a Zsolnay örökösök és ellenzéki politikusok fújták meg a vészharangot. Az eset pikantériája, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoznak, holott minden érintett fél jól igen ismert.

 Így kérdés beleszólt a politika az ügybe vagy sem.

zsolnay

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen a Zsolnay márkanév külföldi levédetése miatt – közölték baranyai MSZP-s országgyűlési képviselők pénteken Pécsen. Tóth Bertalan és Szakács László a sajtótájékoztatón felidézték, még júniusban tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert szerintük az Európai Unióban és az Egyesült Államokban jogalap nélkül védette le egy cég a Zsolnay márkanevet.

Tóth Bertalan a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott levelet bemutatva elmondta: az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt július végén megindult a nyomozás ismeretlen tettes ellen.

A képviselő szerint a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. mellett a pécsi önkormányzatot és Magyarországot is kár érte, mert – feltételezése szerint – a Swiss Art Kft. jogalap nélkül védette le a Zsolnay márkanevet az Egyesült Államok és az Európai Unió szabadalmi hivatalainál. Mindez azt jelenti, hogy a cég akkor is Zsolnay márkanévvel forgalmazhatna termékeket, ha azok nem is a manufaktúrában készülnének – mondta Tóth Bertalan. Az ellenzéki képviselők közlése szerint a társaság tulajdonosa az a Cséplő Petra, aki egyben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatósági elnökeként is dolgozik, és a manufaktúra többségi tulajdonosának felesége. Szakács László azt mondta: a pécsi önkormányzat és a Zsolnay gyár többségi tulajdonosa között fennálló szindikátusi szerződés egyértelműen rögzíti, hogy a Zsolnay márkanévvel, mint védjeggyel kapcsolatos bármilyen jogi lépést csak a gyárat működtető Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. közgyűlésének jóváhagyásával lehet megtenni. Hozzátette: egy 2005-ös kormányhatározat is kimondja, hogy a Zsolnay márkanevet kizárólag a manufaktúra vagy a pécsi önkormányzat védetheti le, és minden ezzel kapcsolatos ügyletről tájékoztatni kell a kormányt.

Tóth Bertalan úgy fogalmazott, remélik, hogy a nyomozás mihamarabb lezárul, megszűnik a jogsértés, és “a márkanév visszakerülhet a Zsolnay-gyár és a pécsi önkormányzat fennhatósága alá”.

Cséplő Petrát az MTI kora délután nem tudta elérni.
Az Új Dunántúli Naplónak nyilatkozva még júniusban elismerte, hogy levédette a Zsolnay márkanevet cége, a Swiss Art Kft. részére, de azt határozottan cáfolta, hogy “csalárd szándékból” tette volna. Azt állította, hogy kifejezetten amiatt döntöttek a lépés mellett, mert úgy érezték, jelen pillanatban csak így tudják megvédeni a nevet.

Egyfelől amiatt – áll a baranyai napilap korábbi beszámolójában -, mert az szerinte látható az elmúlt hónapok történéseiből, hogy egy gazdasági érdekcsoport folyamatosan a gyár hitelének rontásán munkálkodik, másfelől pedig azért, mert éppen ebből a körből valaki a múlt év nyarán (mint írták, a Swiss Art Kft. körülbelül egy éve adta be a védjegykérelmet) megpróbálta egy külföldi országban levédetni a maga cége számára a Zsolnay nevet. Ők éppen akkor kerültek képbe – mondta a napilapnak Cséplő Petra -, amikor ez a tudomásukra jutott, és jöttek rá arra, hogy a Zsolnay márkanév csak Magyarországon van levédve a gyár részére.

Cséplő Petra annak idején azt is közölte, nem állt szándékukban a nevet felhasználni saját cégénél, az elmúlt tíz hónapban sem tették ezt meg. A napilap azon kérdésére, hogy miért nem a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. részére védették le a márkanevet külföldön, azt mondta, éppen a Zsolnayt ért támadások miatt.