hirdetés

Nyomozást indított a rendőrség a fura budapesti buszbeszerzés ügyében. A vizsgálatot a magyar FBI végzi. Feljelentést az ország nagy bejelentője Tényi István tett, mert olyan offshore cég nyert a pályázaton, amelynek buszai sem voltak és amely cégcsoport  a Gyurcsány-féle oligarchákhoz köthető.

 

Tavaly novemberben került nyilvánosságra, hogy egy olyan offshore-gyanús cég nyert októberben a BKV buszbérlési pályázatán, amely köthető Tüttő Kata alpolgármester volt élettársához, Leisztinger Tamáshoz. A Gyurcsány érában is jól teljesítő milliárdos emberei által alapított cég egyáltalán nem rendelkezik járművekkel, a pályázat kiírásakor pedig még nem is létezett. A helyzet tehát igen fura és egyben elgondolkodtató.

A Budapesti Közlekedési Zrt. még áprilisban írt ki közbeszerzési eljárást használt dízel üzemű, alacsonypadlós, csuklós buszok bérlésére. A dokumentum szerint a BKV hat darab, legfeljebb tizenkét éves, légkondicionált EURO négyes környezetvédelmi besorolásnál nem rosszabb osztályú autóbuszt bérelne tizenkét hónapra.

Karácsony a fura ügy után jelezte, hogy a BKV nem köti meg a szerződést az offshore céggel. A gond az volt, hogy már a megállapodás megköttetett de végül a BKV felmondta a szerződést .

Tényi feljelentése a BRFK-hoz került, de ők kérték a kizárásukat, aminek az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) helyt adott. Ennek oka, hogy Terdik Tamás budapest főkapitánya a feljelentésben szereplő személlyel napi kapcsolatban van, így az elfogultságot elakarta kerülni a BRFK.

Az aktákat úgy tudjuk az NNI-nek küldték meg, ahol első körben feljelentés-kiegészítést rendeltek el, majd megindították a nyomozást, egyelőre hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt. Kíváncsain várjuk lesz-e gyanúsítotti kihallgatás és vádemelés az ügyben, hisz komoly politikai érdekkörök lehetnek érintettek.

(cst)