hirdetés

Nyíregyháza is több száz milliója után futhat. Újabb önkormányzati cégről derült ki, hogy hatalmasat bukott a bróker botrányban. A nyíregyházi vízgazdálkodási társulat a tagoktól beszedett hozzájárulásokat fektette be a bedőlt brókercégeknél. minderre pedig véletlenül derült fény.

Tarsoly

Közel háromszázmillió forintért vett Quaestor- és Hungária-értékpapírokat a tagoktól beszedett érdekeltségi hozzájárulásokból a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat .A város polgármestere dr.Kovács Ferenc felszólította a vízközmű cég vezetőjét, hogy azonnal számoljon el.

A polgármester vizsgálóbizottságot is felállított az ügyben. A nyíregyházi brókerbotrányra egyébként akkor derült fény, amikor az önkormányzat kezdeményezte a tagok befizetésének soron következő lehívását, de a társulat ennek nem tudott eleget tenni.

nyíregyháza

A vizsgálóbizottság jövő keddig készíti el jelentését, az önkormányzat pedig arra támaszkodva intézkedési tervet készít a kármentésre. A bizottság feladata a felelősség tisztázása is.

Mikó Dániel azzal védekezik, hogy „jó gazda gondosságával” döntöttek a nagyobb kamatokat fizető értékpapírok vásárlásáról, mert más bankoknál alig több mint egy százalékot kaptak volna. A befektetéssel az önkormányzat saját forrás kötelezettségének összegét csökkentették volna.