hirdetés

A Quaestor-ügyben sok gondolkodni való nincs azon, hogy kit mivel kell meggyanúsítani, mondta dr. Bárándy Gergely országgyűlési képviselő. Lázár János válasza pedig le lett butázva. A brókerbotrányok kapcsán lehetett már itt hallani mesés zárolásokról, megtérülésekről, sőt már nyereségről is, de arról egy szó sem esett ez idáig, hogy hány országba küldött bankszámlák zárolása végett jogsegélykérelmet a nyomozóhatóság és a vádhatóság ? Az tényként már most elmondható, hogy ugye a brókercégek előzetes letartóztatásban lévő vezetői legyen az Quaestor, Buda Cash vagy Hungária feltehetőleg nem a magyar bankszámlájukon forgatták az ügyfelek milliárdjait, s nem azokon tőzsdéztek vagy fektettek be.

hungaria_gyanusitott1_szb

Megkerestük a Pest Megyei Főügyészséget, hogy megkérdezzük a Hungária Értékpapír Zrt ügyében, ha már kutakodnak s zárolják az előzetes letartóztatásban lévő  brókerek vagyonait, küldtek -e jogsegély kérelmet külföldi, esetleg nem Uniós tagországok felé ? Mert ugye az aligha hihető, és eléggé életszerűtlen is lenne, hogy egy milliárdokat forgató brókercég a Budapesti Értéktőzsdén kössön mesés üzleteket. Így adódik a kérdés, hogy külföldön hol és milyen bankszámlákra vitték a pénzeket a brókercégek.  Egyáltalán ezen számlákon van-e még pénz ? S ha van ki az aki kezelheti ? Nem lesz –e el lopva, ha nincsenek zár alá véve ?  Az ügyészség tömören válaszolt kérdéseinkre, amely alapján elmondhatjuk nem tudni, hogy külföldön lettek-e a magyar brókercégekhez köthető bankszámlák zárolva vagy sem.

Kérdésére a nyomozás jelenlegi, viszonylag kezdeti szakaszában a nyomozás sikere érdekében nem tudok Önnek tájékoztatást adni. Megértését köszönöm! –írta Dr. Gyugyi Csilla, ügyész.

Természetesen a Parlamentben továbbra is téma a brókerbotrány. A kormány kérdezése volt az egyetlen napirendi pont. Az MSZP csak ezzel az üggyel foglalkozott, a kormány szerint viszont a szocialistáknak inkább a Buda-Cash ügy miatt kéne aggódniuk. Polt Péter azt válaszolta az eljárás tempóját firtató kérdésemre, mondta Bárándy, hogy ez az ügymenet így is szokatlanul gyors volt. Bárándy szerint viszont az ügyészségnek egy ilyen egyértelmű ügyben, egy ilyen cégstruktúrában rég meg kellett volna gyanúsítani Tarsolyt. Arról nem, is beszélve, hogy közben bekerült a képbe Orgován Béla is, és még mindig nem történt semmi, tette hozzá.

Bárándy kiemelte, ahhoz hogy valakit meggyanúsítsanak, nem kell minden körülményt feltárni egy ügyben. Elég bármelyik részcselekvés miatt valakit meggyanúsítani, ahhoz, hogy a zár alá vétel megtörténhessen. Szerinte, ha hamarabb történik a gyanúsítás, akkor elképzelhető, hogy nem 160 milliárd értékben sikerült volna vagyont zárolni, hanem 300 milliárdot. Bárándy hangsúlyozta, arról sem tudni, hogy ha Tarsolyt nem is, de bárki mást kihallgattak volna. A fideszes védekezésről szólva a politikus azt mondta, a szocialista kormányok idején senki nem adott pénzt a Quaestornak. Amit Lázár János állít az „butaság”, tette hozzá.

(Fotó: mno.hu )