hirdetés

Németh Szilárd csepeli lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva egyszerűen letagadta, hogy a Fidesz is kapott Sorostól támogatást. Úgy tűnik valami miatt erre nem akarnak emlékezni a narancsos fiúk.

németh szilárd fidesz rezsibiztisPedig köztudott, hogy mások mellett Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás, Habony Árpád, Mikola István, Schmidt Mária, Szájer József és Lázár János személyesen is sokat profitáltak egykoron Soros alapítványaiból.

Áprilisban a Magyar Narancs nézett utána és derítette ki, hogy az amerikai magyar milliárdos alapítványa, a Soros Alapítvány 1986-ban a Rajk Szakkollégiuot hatmillió, a Bibó Szakkollégiumot pedig 5,8 millió forinttal támogatta. Ez volt az a két intézmény, amelyből a Fidesz kinőtt, de Soros György később, a párttá alakulás alatt bőkezű volt Orbán Viktor alakulatával, amelynek négymillió forint értékű eszközadományt és 4,2 millió forint készpénzt adott. Mostani értéken ez hozzávetőlegesen 125 millió forint körüli összegnek felel meg.

Németh és az újságíró között az alábbi beszélgetés zajlott le:

– “Én nem tudok erről. Amióta a Fidesz alelnöke vagyok, és amíg kerületi elnök voltam 1998 és 2008 között, addig a Fidesz nem kapott semmiféle támogatást.
– De kapott.
– Mit?
– 8,2 millió forintot, ebből négymilliót eszközökre.
– Nem tudok róla. Utána fog járni.
– Ismeri a pártjának a történetét?
– Hogyne ismerném. Büszke is vagyok rá.
– Ez még a rendszerváltás előtt történt.
– Büszke is vagyok rá.”