hirdetés

Nem a börtönőrök verték agyon az egyik rabot a Kozma utcai dutyiban. Persze bántották de nem ebbe halt bele az elítélt.
kozma BVMégsem verték agyon a börtönőrök azt a rabot, aki januárban halt meg a Kozma utcai börtönben. A toxikológiai vizsgálat kimutatta, hogy a férfi túladagolta a rácsok mögött a vérnyomáscsökkentőt, a fájdalomcsillapítót és a kábítószernek számító biofüvet.

Mint arról beszámoltunk, januárban a Kozma utcai börtönben halt meg egy rab, az akkori gyanúsítás szerint három börtönőr verte halálra. Mindezt alátámasztotta az orvosszakértői vélemény, mely bakancsnyomokat, és több tucat ütést talált a rab fején, nyakán. Kiderült: mégsem bántalmazás, hanem túladagolás miatt halt meg a rab.

A szakértői vélemények alátámasztják, hogy egy nagyon nagy fokú gyógyszer túladagolása volt egyebekből például fájdalomcsillapítókból és úgynevezett biofű használatát is kimutatta a szakvélemény.

Így a Központi Nyomozó Főügyészség módosította a gyanúsítást halált okozó testi sértésről életveszélyt okozó testi sértésre, állapotuk szerint, ugyanis a sérülések nem lefogásból hanem verésből származtak, azonban nem ez okozta a rab halálát.