hirdetés

Nagy kamu ami eddig megjelent a rezsiáremelésről, hogy ki mi milyen összegre számíthat majd augusztustól. Terjednek a táblázatok, amelyben van olyan is, hogy aki eddig az áramért 20 ezer forintot fizetett havonta az majd 80 ezret fog, de a gázszámláknál az eddigi havi 40 ezer forintos számla az havi 248 ezer forint lesz. Nem tudjuk eldönteni, hogy szándékosan riasztgatják-e az embereket vagy ennyire sok a balfék média alkalmazott. Azonban az még aggasztóbb, hogy már a kormányközeli portálok is egyenesen pánikba kergetik az állampolgárokat.

 

Miután mi magunk is megtekintettük az elrettentő táblázatokat az egyik kormányközeli portálon és mondhatni kardunka dőltünk és az élettől is elment a kedvünk telefont ragadtunk. Igen vettük a bátorságot és az egyik Fideszes VK elnök ismerősünket hívtuk, aki eddig sosem hazudott és közülünk való fiatal nem a földtől és az emberektől elrugaszkodott politikus, aki luxus életet sem él, luxus autója sincs, és nincsenek milliárdjai sem. Fel is tettük a kérdést neki egyenesen a köszönés után, hogy de ezt most komolyan gondoljátok Andris ?

Tibi mindenféle táblázat kering de ez mind kamu nyugodj meg.

De, Andris havonta ha csak a saját fogyasztásomat nézem nekem plusz 350 ezret kell fizetnem !

Mondom kamu. Értsd már meg. Emelni kell ezt mindenki tudja, hogy miért de nem lesz ekkora a különbség hidd már el. Feltehetőleg úgy gondolták, hogy ezzel most mindenki sokkot kap és amikor kiderül, hogy jóval kevesebb lesz a többletköltség, akkor már boldog lesz az állampolgár majd. Nem gondolod, hogy egy család kitudna fizetni a Te esetedet nézve havonta ekkora emelést ?!

De ezt a Ti szócsövetek is közzé tette Andris !

Értsd már meg kamu, nyugodj meg Te is. Mondom mindenki boldog lesz, hogy kiderül jóval kevesebb lesz a plusz költsége. Nem tudom ki találta ki, igen Tibi igazad van ez egy csúnya játék de nem mi kértük ezt, hogy jelenjen meg. Igazad van nem illik senkit sem rémisztgetni, főleg ilyennel.

Nos mi ezek után picikét megnyugodtunk és nyugodt szívvel belátjuk azt amit Orbán Viktor kormányfő mondott és kért. Csöndben vagyunk.

Az azonban felháborító, hogy magukat újságírónak mondó, bértollnokok, vagy ctrl C ctrl V másoló billentyűnyomogató emberek ezt meg merik csinálni. Nekünk ég az arcunkon a bőr.

A kormányközeli Index kezdte a rémhírterjesztést. Feltehetőleg azt gondolták ők most nagyot dobnak. Hát sikerült. Mindegyik menjen el kapálni szeretnénk ezt kérni tőlük. Ja és újságírónak ne nevezzék magukat.

Az Index ezt írta: a részletszabályzások egyelőre nem elérhetők, ezért a piac folyamatosan találgat a rezsicsökkentéssel kapcsolatos változtatásokról. Több dolog nem biztos a szabályzást illetően, de a számítások során a legfontosabb problémát az okozza, hogy nem világos, hogy a rendszerhasználati díjjal mi lesz, illetve hogy az hogyan fog változni.

A számítások csak az emelkedés várható mértékét mutatják-mint írták. Az általunk csütörtökön közzétett számítás a rendszerhasználati árváltozással nem kalkulált, az egyszerűen csak Németh Szilárd kormánybiztos elmondására támaszkodik, ahogy azt a cikkben többször is jeleztük.

A pontos számok csak az egységárak kihirdetése után lesznek ismertek, egyelőre csak Németh Szilárd adataira támaszkodhatunk.

„Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak, és energiaválság alakult ki. Egy év alatt az áram ára több mint ötszörösére, a gáz ára több mint hatszorosára emelkedett, és az áremelkedés tovább folytatódik” – olvasható a kormány csütörtök délutáni közleményében, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy a rendkívüli intézkedésekkel biztosítják, hogy „az országnak legyen elég energiája télen is, a rezsicsökkentés pedig fenntartható maradjon”.
A háztartások háromnegyedét továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés. Csak az átlagon felüli többletfogyasztás után kell piaci árat fizetni.

Egy átlagfogyasztó ma havonta 7750 forintot fizet az áramért, egy átlaggázfogyasztás havi díja most 15 833 forint. Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. „Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Aki túl van a sávhatáron, azok nagy része is igen közel van az átlaghoz, tehát kis odafigyeléssel a sávhatár alatt tud maradni” – derül ki a kormány tegnap délutáni közleményéből, amelyet egy nagyon fontos bekezdéssel zárnak:

Az új szabály augusztus 1-től lép életbe, ezt követően is az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák. A számlázási rendszer technikai átállása előkészítés alatt áll, a technikai részletekről a fogyasztók időben tájékoztatást fognak kapni.

Tehát a részletszabályok kihirdetésére várni kell, és egészen addig csak találgathatunk, azonban a fenti mondatok két fontos üzenetet tartalmaznak: éves fogyasztást fognak nézni, és augusztus 1-jét megelőző időszakot is figyelembe fognak venni.

A Portfolio is hasonló következtetésre jutott. Úgy fogalmaznak: „A közleményből kiemelt mondat megítélésünk szerint azt jelenti, hogy az érintettek esetében a 2021 augusztusa és 2022. július vége közötti éves fogyasztást veszi alapul a kormány visszamenőlegesen (de nem kizárt, hogy 2021. január és 2021 decembere közötti időszakot nézi majd).” Szerintük amennyiben ez az éves fogyasztási összeg az áram esetében 2523 kWh felett van, a gáz esetében pedig 1729 köbméter felett, akkor lép életbe a magasabb piaci ár. Tehát az idei áremelést és pluszrezsidíjakat azok sem tudják megúszni, akik az elmúlt egy évben az átlag felett fogyasztottak.

A precíz tájékoztatás miatt fontos még egyszer leszögezni – ahogy a cikk elején hangsúlyoztuk –, hogy jól látszik az eddigi folyamatokból, hogy amíg nem világos a részletszabályozás, addig a piac óhatatlanul is csak találgat.

Szóval a két kormányközeli szócső kamuzik, találgat és spekulál. Na ez minden csak nem újságírás.

 

( Csákány Tibor )