hirdetés

Nem húzta tovább a miniszter. Varga bejelentette a devizahitelesek megmentésének érdekében napokon belül lépnek. Így még a héten benyújtják a törvényjavaslatot a Parlament elé. A Kúria döntése kimondta, hogy tisztességtelen módon jártak el a bankok az ügyfelekkel szemben. A kormány álláspontja azt, hogy vissza kell fizetni a tisztességtelenül megszerzett pénzeknek, ez a törvény az első lépés lesz.

 

 

A cél az, hogy ne külön-külön kelljen több százezer embernek pereskednie a bankokkal.

Világossá teszik, hogy a törvény hatálya a hitelekre és a lízingszerződésekre, valamint az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő szerződésekre vonatkozik. A Kúria kimondta, hogy az árfolyamrés tisztességtelen, középárfolyamot kell alkalmazni, “ez viszonylag gyorsan rendezhető”.

A kormány javaslatot fog tenni az elévülés kérdésének világos tisztázására is. Elévülés csak a jogviszony lezárulta után indulhat el, most rendezi ezt a törvény.

A második rész, ami az elszámolást illeti, szeptemberben következik. Ebben a jegybankkal is tárgyalhat a kormány.

Azt a bíróságnak kell eldöntenie, hogy a szerződés tisztességes vagy tisztességtelen volt-e.

A kormány javaslatokat tesz arra is, hogy egy peres eljárás esetében milyen határidőket kell betartani. Varga szerint ez nem lehet túlságosan hosszú, abban bízik, hogy a bírósági döntések legkésőbb október végére megszülethetnek.