Megunta a vásárhelyi Fideszesek játékát Márki-Zay
2018-10-07 21:27
Hódmezővásárhelyen a helyzet élesedik. A nemrég megválasztott független polgármester Márki-Zay ugyanis azt javasolja, hogy a hódmezővásárhelyi testület oszlassa fel magát és válasszanak új képviselőket és polgármestert.
Feltehetőleg Márki –Zay Péter polgármester nem erre készült de komoly döntést hozott. Szeretné, ha a főként Fideszes politikusokból álló testület feloszlatná magát, mert minden döntését, elképzelését megvétózzák.
Márki közösségi oldalára írt üzenetét változtatás nélkül közöljük. Az utóbbi napok különösen felzaklatták a vásárhelyieket, engem nemkülönben:
– Lázár emberei „elfelejtették” megszervezni a minden évben szokásos aszfaltrajzversenyt a gyerekeknek, bennünket már csak az óvodások szülei értesítettek szomorkodva, csalódottan (Jövő héten pótoljuk!)
– Lázár emberei lemondták a minden évben Mikuláskor megrendezett cirkuszt, az árra hivatkozva – miközben az ár tavaly is ennyi volt és a bevételek azt egyébként is fedezik. Nehogy legyen szórakozás a gyerekeknek! (De mi megszervezzük!)
– Lázár emberei a munkára jelentkező helyi vállalkozók ellenére úgy intézik a közbeszerzéseket, hogy azoknak nincs győztese és így nem készül el határidőre az iskolák szigetelése, felújítása (tegnap egy helyi vállalkozó tájékoztatott, hogy valójában ketten is jelentkeztek egy érvénytelennek nyilvánított pályázatra)
Szerdán a HMSZ Zrt. bejelentette, hogy hó végével LAKATOT TESZ A STADIONRA, aminek üzemeltetésére pedig szerződése van a várossal és a város ugyanúgy fizeti a céget, mint az előző években (sőt, a szemétszállítással évi 48 millió megtakarítást is szereztünk nekik!). A cég a teljes 50 milliós éves támogatását megkapta már és további 15 milliós utalást kap két napon belül – soha ilyen jól nem fizette a város a működtető cégét. Miért kell akkor a stadiont bezárni?
Pénteken a város sportegyesületei tartottak „spontán” sajtótájékoztatót a strand területén és kongatták meg a vészharangot a várostól megvont TAO-pénzek miatt – épp csak azt felejtették el hozzátenni, hogy LÁZÁR JÁNOS VOLT AZ, AKI A TAO PÉNZEKET VÁSÁRHELYRŐL MAKÓRA IRÁNYÍTOTTA.
A bukott miniszter és kastély-tulajdonos nagytőkés elérte célját: AMIKOR A VÁSÁRHELYI GYEREKEK MINDENNAPJAIT LEHETETLENÍTI EL, én is kezdem elveszíteni hitemet a békés, demokratikus változásban. Ő győzött, én ilyen aljassághoz nem asszisztálok.
A STADION ÉS A STRAND BEZÁRATÁSA UGYANIS VALÓBAN ALKALMAS LEHET ARRA, hogy a diktatúra aljasságát eddig alábecsülő vásárhelyieket is meggyőzze az ellenállás hiábavalóságáról és helyreállítsa a pártállam uralmát a renitens város felett. Ebben az esetben viszont ARRA KÉREM A VÁLASZTÓKERÜLET HŰBÉRURÁT, HOGY NE KÍNOZZA SZEGÉNY ÁRTATLAN VÁSÁRHELYI GYEREKEKET MÉG EGY TELJES ÉVIG: MOST AZONNAL ÁLLJUNK MEG ÉS RENDEZZÜK A VÁROS SORSÁT:
- A képviselőtestület OSZLASSA FEL magát és LEGYEN ÚJ VÁLASZTÁS (képviselők és polgármester is)!
Bízzuk az ítéletet a vásárhelyiekre: a győztes feladata Lázár János milliárdos adósságainak rendezése, nem könnyű küldetés sem nekem, sem Orbán Viktor legfőbb párton belüli riválisának. Ha a város többsége enged a gyerekekkel történő zsarolásnak, én megértéssel és sértődés nélkül fogom visszaadni a problémák megoldását Lázár úrnak és jelöltjeinek. Ha viszont mégis engem ér a megtisztelő, bár nehéz feladat, akkor reményeim szerint munkámat már egy a város érdekében engem támogató közgyűléssel sokkal könnyebben tudnám folytatni. - A kormány VÁLLALJA ÁT LÁZÁR JÁNOS FELELŐTLEN GAZDÁLKODÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEIT, vagy legalább nyújtson Vásárhelynek REORGANIZÁCIÓS HITELT!
Lázár úr és a város gazdálkodását évekig irányító VÉGH IBOLYA nemcsak a babakötvényesek 800 millióját nem utalta át, de szabálytalanul működésre használt fel 1,9 milliárd pályázatos pénzt, valamint 3 milliárd forint kifizetetlen követelést és milliárdos BM-visszafizetéseket hagyott ránk (nem beszélve az eleve milliárdos fiktív bevételekkel tervezett, azóta pedig a februári kampányra elköltött százmilliókkal is megterhelt idei költségvetésről). A pilótajátékot űző fideszes vezetés ellen érdekes módon senki nem indított adósságrendezési eljárást, míg az idén KALLAI ÁRPÁD KÓRHÁZA egyedül is annyi pénzt vont el a várostól, amiből most VALAMENNYI SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSE BIZTOSÍTHATÓ LENNE! - MENTSÜK MEG EGYÜTT A STRANDOT, A VTV-t, és a SPORTEGYESÜLETEKET!
Ha Lázár János adósságait átvállalja a kormány (vagy a kastélytulajdonos), akkor a város minden más problémáját könnyedén megoldjuk. Ha nem, LÁZÁR JÁNOS kérje meg az általa felvirágoztatott helyi dohánykereskedő céget és másokat, hogy legyenek kedvesek TAO-támogatásaikat a helyi gyerekek sportolására fordítani. A sportlétesítmények gazdaságos és hatékony üzemeltetését ebben az esetben megoldja a mostani városvezetés, megtérülő hitelfelvétel esetén beleértve a szükséges fejlesztéseket is (ez az, amit a Fidesz szeptemberben leszavazott). - A SPORTEGYESÜLETEK VEZETŐI ismertessék, hogy mely vállalkozások utasították vissza, hogy az előző évekhez hasonlóan támogassák a vásárhelyi gyerekek sportolását, és mutassák be terveiket a következő időszakra: ha csökkentett költségvetéssel is, de hogyan fogják megoldani gyermekeink edzéseit. Amennyiben a listával és a tervekkel hozzám fordulnak, továbbra is minden segítséget meg fogok adni nekik (a TAO-ban viszont mindeddig sajnos annak az egynek sem sikerült segítenem, akinek megpróbáltam – javasoltam, hogy forduljanak a számos közvetítő ügynökség egyikéhez, más egyesületekhez hasonlóan). Akik pedig a gyerekek helyett a GÖBL-TERV VÉGREHAJTÁSÁT érzik hivatásuknak, kérem haladéktalanul mondjanak le és adják át helyüket olyanoknak, akik a gyerekekért dolgoznak.
MIKÖZBEN LÁZÁR JÁNOS MEGGAZDAGODOTT, A VÁROS ELADÓSODOTT – nem elég, hogy a lakosokat az éveken át folyamatosan emelt építményadóval sarcolták meg a luxus életmódjukat a várossal megfizettető fideszesek (éttermi számlák, repülőjegyek), a becsületük mellett (irányított közbeszerzések) a szakértelmük sem volt meg a hatékony gazdálkodáshoz (elég az ivóvízzel feltöltött úszómedencékre gondolni).
Kastélyra, fácánvadászatokra, luxusszállodára, luxusautókra, aranyórára jut pénz – a GYEREKEK FOCIJÁRA NEM?
A HÉTEN TILTAKOZÓ NAGYGYŰLÉST ÉS EGYBEN A SPORTOLÓ GYEREKEK SZÜLEINEK FOGADÓÓRÁT SZERVEZÜNK A STADIONNÁL – az időpontot igyekszünk úgy meghatározni, hogy az egyesületek és a HMSZ Zrt. vezetői mellett Lázár János úr is jelen lehessen – nagyon szeretném látni, ahogy bátran a gyerekek szemébe néz…
Ui. Szeretném az érintett közéleti szereplőket emlékeztetni: hamarosan kiadásra kerül Hódmezővásárhely történetének harmadik, a rendszerváltás koráig tartó dupla kötete. Néhány év vagy évtized múltán valakik majd megírják a negyedik kötetet is, amiben mindannyian szerepelni fogunk, és amit unokáink olvasni fognak. Önök ma még dönthetnek, hogy ebben a könyvben Önök a várost a felelősségrevonástól menekülve tönkretevő tolvajpárt oldalán Biszku Bélaként, vagy a várost a korrupciótól és megfélemlítéstől megszabadító becsületes emberek oldalán szerepelnek majd. Jól gondolják meg, hova állnak, mert míg manapság a megélhetésével senkit nem lehet zsarolni, az unokáikra hagyott hírnevükön Önök a FIDESZ MINDEN NAPPAL EGYRE KÖZELEDŐ BUKÁSA ÉS SZÁMONKÉRÉSE UTÁN már nem tudnak változtatni…