hirdetés

Termenként 2 millió forintos támogatásra pályázhatnak a művészmozik. Az EMMI kiírása alapján legfeljebb 19 egytermes art mozi újulhat meg az országban.

kis moziÖsszesen 38 millió forintos keretösszeggel pályázatot írt ki az art mozik szakmai tevékenységének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kultúráért felelős államtitkársága.

Az államtitkárság közleménye szerint a pályázaton a jogerősen nyilvántartásba vett és art minősítéssel rendelkező art mozik, valamint art mozitermek üzemeltetői indulhatnak. A vissza nem térítendő támogatás felső határa termenként 2 millió forint, több art terem esetében mozinként összesen legfeljebb 5 millió forint.

A pályázók egyebek mellett a filmkópiák kölcsönzési és szállítási költségeire, a meghívott művészek tiszteletdíjára, marketingköltségekre, honlapfejlesztésre, szerzői jogdíjak, valamint a támogatási összeg legfeljebb nyolc százalékáig működési költségek fedezésére igényelhetnek támogatást – olvasható a pályázati kiírásban.

A pályázatok benyújtási határideje november 11., döntés az év végéig várható.