hirdetés

A MOL elnöke Hernádi Zsolt hiába fellebbezett a Horvát Legfelsőbb Bíróságnál, hogy az első fokon kiszabott 2 éves börtön büntetését töröljék korrupció miatt. A MOL vezére 2019 óta ezen büntetőeljárás miatt nem tud külföldre utazni sem, legalábbis azon országokba, ahol van kiadatási egyezmény Horvátországgal.

 

A Horvát Legfelsőbb Bíróság elutasította Hernádi Zsolt fellebbezését a rá első fokon kiszabott kétéves szabadságvesztés ellen – közölte a bíróság.

A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatóját korrupcióval vádolták és ítélték el.

Az elsőfokú ítéletet 2019 decemberében hirdették ki az ügyben, akkor Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban Maja Stampar Stipic bírótól. A bíró igazat adott a vádnak abban, hogy a felek megállapodást kötöttek, Sanader pénzért cserébe segítette a Mol és a horvát állam megállapodását. A védők szerint ez az eljárás még elfogultabb és jogszerűtlenebb volt, mint az a korábbi, amit érvénytelenített a Horvát Alkotmánybíróság.

Ahogy várható volt, nem sokkal később jött is a fellebbezés, ám sokáig nem volt fejlemény az ügyben.

Hernádi Zsolt korábban azt nyilatkozta az Indexnek , hogy a korrupciós vádak nem állják meg a helyüket. Visszautasítjuk a bűncselekménnyel kapcsolatos vádakat.

A Legfelsőbb Bíróság elutasította az USKOK és a védelem által benyújtott fellebbezést és helybenhagyta a Zágráb Megyei Bíróság által első fokon hozott ítéletet. Így jogerőre emelkedik az ítélet, melynek értelmében az elsőrendű vádlottat bűnösnek találta kenőpénz elfogadásában, míg a másodrendű vádlottat bűnösnek találta vesztegetés vádjában. Az elsőrendű vádlottat így hat, míg a másodrendű vádlottat két év szabadságvesztésre ítéli.

( Predrag M.)