hirdetés

A helyzet marad változatlan a Zsolnayban. A többségi tulajdonost kikezdő Pécstől nem tud szabadulni a gyár. A Zalaegerszegi Törvényszék a többségi tulajdonos kezdeményezése ellenére nem zárta ki a Zsolnay Manufaktúra Zrt.-ből a kisebbségi tulajdonosként szereplő pécsi önkormányzatot, illetve annak vagyonkezelő társaságát a legutóbbi tárgyaláson, mert a kizárásról szóló közgyűlési határozat indokai nem voltak megalapozottak.

cseplo-petra-zsolnayAz ítélőtáblai kijelölés folytán Zalaegerszegen indult tagkizárási pereket hétfőn egymást követően tárgyalta a törvényszék, ezeken nemcsak a két fél jogi képviselője, hanem a zrt. igazgatósági elnöke, Cséplő Petra is részt vett és nyilatkozatot tett.

A Zsolnay korábban a két elsőbbségi részvénnyel rendelkező pécsi önkormányzatnak és vagyonkezelő cégének, a 19 százaléknyi részvénycsomaggal rendelkező Pécs Holdingnak a kizárását is külön-külön kezdeményezte.

A bíróság azonban mindkét perben azzal az indokkal utasította el a többségi tulajdonos keresetét, hogy a kizárásról szóló társasági közgyűlés által hozott határozatban nem voltak megalapozottak vagy túl általánosak voltak a felsorolt indokok.