hirdetés

Már mindkét orosz fegyverkereskedő szabadlábon van, akiket a DEA leplezett le és szólt a magyar hatóságoknak. Az Orbán-kormány akkori igazságügy minisztere Trócsányi László azonban érthetetlen módon nem az Egyesült Államoknak, hanem Oroszországnak adta ki Ljubisinékat. A magyar-amerikai rendőrségi kapcsolatok innentől kezdve mondhatni megfagytak és azóta sem javult.

 

Szabadlábra helyezték csütörtökön Moszkvában a magyar rendőrség és az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) közös akciójában Budapesten három éve elfogott orosz fegyverkereskedőt, Vlagyimir Ljubisint.

Mindez pedig vészesen hasonlít a nagy vihart kavart azeri baltás-gyilkosként elhíresült ügyre. Mint ismeretes Magyarország igencsak vitatható módon kiadta azt az azeri tisztet, aki megölte egy grúz társát Budapesten. Miután kiadtuk az azeri férfit, szinte másnap szabadult és ünnepelt hős lett Azerbajdzsánban. Persze az orosz legalább arra figyeltek, hogy Ljubisinéket nem azonnal engedték szabadon, azaz a látszat megvolt.

Fridman Róbert, az oroszoknak kaidott fegyverkereskedők ügyvédje megerősítette, hogy ügyfelei már szabadok. Amerikában aligha szabadultak volna ily gyorsan.

Mminden korlátozás nélkül szabad ember, és nagyon boldog. Ljubisin olyannyira boldog, hogy arról érdeklődik a nyomozóknál, hogy tényleg nem korlátozzák-e a szabadságát, mert nagyon elutazna valahova wellnesszelni.-közölte Friedman ügyvéd.

Az Ifjabb Vlagyimir Ljubisin már februárban lakhelyelhagyási tilalommal hazamehetett, és azóta szabadon mozoghat Moszkva területén.

 

Vlagyimir Ljubisint és azonos nevű fiát az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal a DEA által irányított fedett akció eredményeként és információi alapján vették őrizetbe a TEK emberei egy Budapest melletti raktárépületnél 2016 novemberében. A hatóságok szerint az oroszok épp arra készültek, hogy nagy mennyiségű fegyvert adjanak el egy mexikói drogkartell képviselőinek. A kábítószerkereskedők nevében tárgyaló emberek azonban valójában a DEA-nek dolgoztak, így az amerikai hatóságok végig közelről figyelték az egész tárgyalássorozatot, és több beszélgetést is lehallgattak.

A két orosz egy Pilis Defence Systems Kft. nevű magyar cégen keresztül bonyolította volna az üzletet. Ez a cég nagyrészt olyan fegyverekkel kereskedett, amelyek a Magyar Honvédségtől származtak. A Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló HM EI Zrt. úgynevezett inkurrencia-pályázatain szerezték be őket, vagyis a hadrendből kivont (inkurrens) magyar katonai fegyvereket vásárolták fel nagy tételben.

A fegyverkereskedőket – bár az Egyesült Államok többször is kérte, hogy adják ki nekik őket, no meg ők is buktatták le Ljubisinékat –, Magyarország végül oroszországnak adta ki.

Az eset nagyon nem tett jót az amerikai-magyar kapcsolatoknak, aminek Washinton hangot is adott akkor.  Az Egyesült Államok külügyi szóvivője akkor azt mondta, hogy “az Egyesült Államok csalódott, amiért a magyar kormány a Ljubisineket Oroszországnak adta ki”.

„Magyarország döntése kérdéseket vet fel az elkötelezettségéről az Egyesült Államokkal való bűnüldözési együttműködése iránt, és emiatt mind az Egyesült Államok, mind Magyarország, mind a világ polgárai kevésbé vannak biztonságban.”