hirdetés

Egyre nagyobb a munkaerőhiány, így egyre több egyetemi hallgató dolgozik – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdek-képviseleti Szövetségének  főtitkára. A diákok közel fele ugyanis már dolgozik.

diáűkmunka

A 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most majdnem ötven százalékuk munkában áll. Ennek oka, hogy a cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik. Másrészt az egyetemisták is már jobban rá vannak kényszerülve a munkára, mint valaha.

Jelenleg országosan 138 ezren vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül, a diákok évente több mint 20 millió órát dolgoznak. Bizonyos területeken, így például az idegenforgalomban (strandok üzemeltetése, fesztiválok szervezése) akár a húsz-harminc százalékot is elérheti a diákmunkások aránya, a kereskedelemben és az iparban azonban nem jellemző ilyen magas érték. A tanulók a gazdaság minden szegmensében megjelennek, elsősorban azonban alacsonyabb végzettséget igénylő, akár betanított munkát bíznak rájuk – mondta Simon Balázs főtitkár.

A diákok javadalmazása idén intenzíven felfelé mozdult el. Míg korábban az iskolaszövetkezetek nem tudtak minimálbér fölötti összegeket kínálni a diákoknak, Budapest környékén már kizárólag annál magasabb jövedelmet kapnak.