hirdetés

Luxus autók a pécsi városvezetőknek. A napokban született eredmény Pécs önkormányzatának 24,9 milliós közbeszerzéséről, az összegből három szolgálati autót vettek a város vezetőinek. Páva Zsolt polgármester egy 12 millióba kerülő Volvo S80-ast kapott, a két alpolgármester pedig egy-egy 6,3 millióba kerülő Mazda 6-ost. Az autókat egy volt fideszes képviselő kereskedésétől vásárolta meg a város.

 Páva Zsolt

 

A politikusok az idő által keményen próbára tett Volkswagen Passatokat és egy Honda Legendet cseréltek le, amelyek nyolc-kilenc évesek voltak, 3-500 ezer kilométert futottak. Így szerintünk is igencsak megérettek a cserére.  Nincs is ezzel semmi baj. Mondjuk lehetett volna venni három Skodát is a pályázati összeg feléért, kétharmadáért, de fátlylat rá.

Az új autókra februárban írtak ki meghívásos közbeszerzést. Mivel egy hajszállal a 25 milliós határ alatt határozták meg a keretösszeget, nem kellett nyílt pályázatot kiírni, az önkormányzat három pécsi autókereskedőt hívott meg. Az autó beszerzés báját az adja, hogy a pecsistop.hu  a pályázat alapján előre megjósolta, hogy a kiírásban szereplő két közép és egy felső kategóriás autó pontosan olyan Mazda és Volvo lesz, amelyek végül valóban meg is nyerték a tendert.

A győztes autókat egyébként a három meghívott cég közül csak egy, a Schneider Autóház forgalmazza. A cég tulajdonosa Schneider János, korábban a Fidesz színében volt képviselő a pécsi önkormányzatban. Nos ez itt egy pici kínos fordulat, mert sokan mondhatják majd, hogy hűha ez itt gyanús, meg miért a volt politikus társtól lett megvéve. No de tudjuk be mindezt a véletlennek, az egyszerű szerencsétlen véletlen egybeesésnek.