hirdetés

Vadai Ágnes hiába érdeklődött, hogy az OLAF-jelentés után mikor emel már vádat az ügyészség az ORÖ elherdált 1,6 milliárd forintjának ügyében, de nem lett okosabb az ellenzéki politikus. Kiderült még mindig nem zárult le a nyomozás, egy gyanúsítotti kihallgatás sem volt még.

 

Írásbeli kérdést tett fel Vadai Ágnes DK-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznek a Híd a munka világába programról, az ügyben 1,6 milliárd forintnak kelt lába, miközben az eredeti célt, hogy a romák könnyebben tudjanak dolgozni, nem sikerült elérni.

Az ügyben az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is folytatott vizsgálatot, lett is belőle jelentés, ami négy embert nevesített: Farkas Flórián egykori ORÖ-elnököt és fideszes képviselőt, Balog Zoltán lelkészt, egykori Emmi-minisztert, leendő református püspököt, illetve Hegedüs István és Balogh János Farkas ORÖ-elnököket, Farkas Flórián utódait. Vadai arról érdeklődött, mikor lesz már vádemelés, “a magyar hatóságok 2015 óta nem találják, ki a felelős azért, hogy milliárdos összeget vertek el egy sosem működő foglalkoztatási szövetkezetre”.

Polt Péter válaszában emlékeztet, hogy 2018. július 1-jével megváltozott a büntetőeljárásról szóló törvény, és ezáltal a nyomozás két részre oszlott, a nyomozásra és a vizsgálatra, az elsőnél nem az ügyészségnél pattog a labda, az csak felügyeleti jogkörrel bír. És ez az ügy még nyomozati szakaszban van, a nyomozó hatóság bíbelődik még a negyedik éve, így az ügyészség tehetetlen. Vagyis náluk kell érdeklődnie Vadainak.

Ez mind szép és jó, de az ügyész nemcsak felügyeli a nyomozást de utasításokat is ad a rendőröknek, az ügyészi felügyelet mi úgy tudjuk ezt is jelenti. Azaz, ha lassú a nyomozás, akkor abban azért talán a vádhatóság tehetne ezt azt.