Lecsaptak a tejesekre, de eddig mit csínált a Nébih?
2014-08-14 21:15
Lecsapott a Nébih a külföldi gagyi UHT tejekre. Rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartottak állítólag és 37 ezer liter tej forgalamzását függesztették fel. Bár évek óta megy a tejiparban is az Áfa csalás, meg a majdnem tej értékesítése, így némiképp érthetetlen, hogy négy évig mit csínált tej ügyben a Nébih ?
Huszonnégy helyszínen több mint 37 000 liter cseh és szlovák UHT tej forgalmi korlátozását rendelték el azt követően, hogy rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartottak a kereskedőknél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei a múlt héten.
A Nébih csütörtöki közleménye szerint a külföldi UHT tejeket forgalmazó nagykereskedőknél és áruházláncoknál az ország több megyéjében tartottak ellenőrzést, a forgalmi korlátozás alá vont tételek értéke eléri a 4 millió forintot. A razzia az országos főállatorvos által elrendelt kiemelt ellenőrzés-sorozat része volt.
Az eljárást egy esetben a termék nem megfelelő jelölése, a többinél pedig a nem megfelelő nyomonkövetési dokumentumok miatt kezdeményezték az ellenőrök. Több terméknél – azok ismeretlen eredete miatt – laboratóriumi vizsgálatokhoz is mintát vettek a szakemberek.
A tájékoztatás szerint a Nébih laboratóriumaiban mikrobiológiai elemzéseket végeznek, és vizsgálják például a tejek fehérjetartalmát, illetve az idegen víz, nehézfémek jelenlétét is. Az adatok feldolgozása folyamatban van. Az ellenőrzés-sorozat a következő hetekben is folytatódik – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.