hirdetés

Több mint ezer védett pacsirta tetemét találták meg a vámosok egy olasz autóban Letenyénél. A vadászok csaltak, hisz autójukban elemmel, motorral preparált csalimadarak is voltak. A környezetkárosítás értéke meghaladja a 30 millió forintot.
letenye-pacsirtakA Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szombaton állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton egy olasz rendszámú autót, amelyben két olasz állampolgár utazott. A Romániából Olaszországba tartó kocsiban, három hűtőládában összesen 950 darab pacsirtatetemet találtak, továbbá 51 olyan preparált madarat, amelyek hasüregébe elemeket és motort építettek, hogy csalimadárnak használják őket.

A rendőrség által felkért természetvédelmi szakember szerint az egyenként 25 ezer forint eszmei értékű madártetem összesen több mint 25 millió forintot ér.

A rendőrök kihallgatták a két olasz férfit, akik szabadlábon védekezhetnek az ellenük természetkárosítás bűncselekménye miatt indított eljárásban.

Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki a madártetemeket megvizsgálta, nem titkolta, hogy az olaszoknál talált befogó háló és a csalimadarak felhasználása arra utalnak, hogy minden bizonnyal egész Európában tiltott módszerrel csalták lépre a Fekete-tenger környékéről származó pacsirtákat.