Meghiúsították a fideszes honatyák, hogy miniszterük és a közismert munka nélküli tanácsadójuk, H. Árpád ügyeit vizsgálgassa bárki is. Főként ne az ellenzék. Így elmaradt a gazdasági bizottság ülése a parlamentben, amelyen a letelepedési kötvényekről lett volna szó és amelyre H. Árpádot is meghívták, aki a miniszterelnök és sok miniszter titkos tanácsadója, valamint a TV2-s Andy Vajna jó ismerőse, barátja is.
Határozatképtelenség miatt elmaradt a gazdasági bizottság ellenőrző albizottságának ülése, mivel a kormánypárti képviselők nem jelentek meg. A Fidesz már korábban közölte, hogy szerintük feleslegesen ül össze az albizottság, ezért nem fognak elmenni. Mindez aggályos, hisz ha nem vizsgálódnak, mi alapján mondja bárki is, hogy felesleges? Vagy csupán az ittas hatalmi mámor szólt belőlük, mondván, ők a hatalom, ők a törvény is.
Volner János, az albizottság jobbikos elnöke megállapította, a testület ülését nem lehet megtartani. Az albizottsági ülésen a meghívottak – Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere, Habony Árpád és Michaeli Shabtai – sem vettek részt.
Az albizottsági ülésen az előterjesztett napirend szerint az offshore cégek letelepedési kötvényből származó bevételeivel foglalkoztak volna, amelyről korábban a Heti Válasz azt írta, hogy a letelepedési kötvényekből komoly hasznot húzó cégek valamilyen formában köthetőek H. Árpádhoz.
Volner János, az ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: a letelepedési kötvényüzletben több milliárd forint nyereséget realizáló vállalkozásoknak a tulajdonosi hátterét, ezeknek a mozgatórugóit a Jobbik és a gazdasági bizottság ellenőrző albizottsága közösen szeretné kivizsgálni.
Az ellenőrző albizottság elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy a válasz nélkül maradt kérdéseiket írásban juttatják majd el a kormányhoz, az offshore cégek tulajdonosaihoz és H. Árpádhoz is, aki Volner János szerint láthatóan jó kapcsolatokat ápol ezekkel az üzletemberekkel.