Ha „csak” hazai vonatkozása lenne a dolognak talán senki sem kapná fel a fejét, hisz mifelénk az építőiparban már „hagyománya” van az építkezés végén – vagy közben – annak, hogy a megbízott vállalkozó fizetésképtelenné válik, s munkásai futhatnak a pénzük után. Ez történt egy Marina Part-i projekttel is, és több budapesti építkezésen is, a török brigád pedig fut a pénze után.
A parkban épülő ingatlanok projekttulajdonosa, a Futureal csoport, amely céget anno az ismert magyar vállalkozó és milliárdos Futó Péter alapított. A Futureal lakóparkokat építő szekciója megbízott egy budapesti és egy bukaresti székhelyű céget a munkák elvégzéséhez ezek pedig Törökországból rendelt kőműveseket –úgy tudtuk minimum 72 főt. Az ilyesmi állítólag itthon mindennapos, mivel a magyarországi munkaerőpiacot, azon belül is különösen az építőipart sújtó munkaerőhiány szükségessé teszi, hogy a kivitelezők adott esetben megfelelő képzettségű vendégmunkásokat is alkalmazzanak, ezért számos hazai építkezésen foglalkoztatnak Ukrajnából, Romániából, Törökországból, Albániából, stb. érkező dolgozókat.
Csakhogy ez esetben az alvállalkozó elfelejtette kifizetni a törököket, közel százmillió forintnyi euróval maradt adósuk. Mivel a munkások feltehetőleg feketén dolgoztak, haza is alig tudtak menni, de közülük 10 itt maradt, tőlük tudjuk, feljelentést fognak majd tenni. Ügyükben megkerestük a fővállalkozót, kérdéseinkre Ádám Viktor, a Futureal sajtósa válaszolt.
Az Ön által említett eset az egyik fővárosi lakóingatlan-projektünkön dolgozó, török hátterű alvállalkozót érinti, amellyel nem közvetlenül a Futureal-csoport, hanem az általunk megbízott generálkivitelező állt kapcsolatban. Információk szerint az említett török alvállalkozó fizetésképtelenné vált, ezt követően a generálkivitelező – bár ezt jogszabályok nem írják elő – az alvállalkozó török és román dolgozóinak gyorssegélyt nyújtott élelemre, illetve repülőjegyre a hazajutáshoz, és szállást biztosított számukra. Tudomásunk szerint az érintett alvállalkozó tulajdonában lévő eszközparkot értékesítik és a befolyó pénzt fordítják majd a munkabérek kifizetésére. A Futureal-csoport több mint másfél évtizedes működése alatt minden kötelezettségének eleget tett, alvállalkozóit kifizette, és jelenleg is ezt a gyakorlatot követi, de a török alvállalkozó sajnálatos fizetésképtelenségét nem társaságunk okozta – írták a Napi Ásznak a Futureal csoport megbízott sajtó és média illetékesei.
A póruljárt török munkások száma azonban úgy tudjuk meghaladja a 100 főt is. 10 munkás már megbízott egy budapesti ügyvédet és tervezik, hogy a munkaügyi hatóságokhoz, a NAV-hoz és a rendőrséghez is fordulnak , mert szerintük itt súlyos csalás történt. Ráadásul ők úgy tudják be vannak jelentve de se szerződést, se semmit nem kaptak, még bérjegyzéket sem. Így nem tudják a levont adót befizette-e a Futureal csoport alvállalkozója vagy sem utánuk. Ráadásul mint kiderült nem egy építkezésen dolgoztak az építőipari szakmunkások Budapesten.
3 havi bérünkkel tartoznak. Összesen 150 társunkról tudunk, akik póruljártak mint mi . Kelenföldön, Árpád földön , és más helyen is dolgoztunk. De vittek Romániába is munkásokat közülünk. Utcán kellett aludnunk, kajára sem volt pénzünk, de összefogtunk. Ígérték ezek mindent, hogy fizetnek de csak hitegetnek. Nem gondoltuk volna ezt a Futurealról, hogy ilyen gerinctelen, szélhámos , és többgyermekes családokat kis híján tönkretevő cégekkel dolgoznak. Elképesztő, hogy ezt csínálják velünk -mondta Sal Yilmaz kérdéseinkre.
(Forrás: Új Napi Ász )