hirdetés

Megszólalt Kövér László a Parlament elnöke a kabinetfőnökét érintő súlyos vádakra, hisz a rendőrség már nyomoz egy alapítványnak szánt pénzből vett luxusingatlan és luxusautó vásárlás miatt. Kövér bizalmasa emellett Erdélyben is büszkélkedhet egy patinás kis nyaralóval, ahol sokan Kövért is látni vélték. Végre a Házelnök tisztázta soha nem járt és nem is vette igénybe A HázaelnökA fideszes házelnök sose járt és nem is aludt abban az erdélyi villában, ahol állítólag a helyiek látták őt többször is.

 

Az Országgyűlés sajtófőnöke nem cáfolta közleményében, hogy a nevezett erdélyi kis házikó Kövér László kabinetfőnökének tulajdona lenne.

„Kövér László egyszer sem vette igénybe – sem hivatalos, sem pedig magán útjain – az elnöki titkárság vezetőjének székelyföldi házát” – írta a pletykákat elkerülendően az Országgyűlés sajtófőnöke.

Az erdélyi Hargitán fekvő Tibódon található úszómedencés villáról Juhász Péter egykori ellenzéki politikus, az Együtt volt elnöke osztott meg egy videót. Juhász drónnal mutatta meg a pazar épületet a helyszínen és a környéken többekkel is beszélt, akik szerint Kövér többször vendégeskedett ott.

„– És az a Kövér László háza? – Igen, a tornyos.” – így igazította útba a videón megszólaló állítólagos helybéli Juhászt, aki a videóban azt állította: “Megtaláltuk Kövér László titkos villáját a Hargitán.” A videóban egy anonimitását megőrizni kívánó nyilatkozó beszélt arról is, hogy a román ingatlannyilvántartási adatok szerint a ház Kövér kabinetfőnökének, Veress Lászlónak a tulajdona.

Veress neve az utóbbi napokban azzal került be a hírekbe, hogy nyomozás indult sikkasztás gyanúja miatt az által vezetett Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány külhoni magyaroknak szánt adományokból vásárolt budai villalakást, amelyet viszont Veress családja használ, nem pedig az alapítvány, ami több mint kínos.

“Kövér Lászlónak „nincsen és soha nem is volt semmilyen kapcsolata a magán adományozók által létrehozott és kizárólag magántőkéből fenntartott Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal és annak tevékenységével, tisztségviselőivel”. -írta sajtófőnöke.

Szilágyi Zoltán sajtófőnök azt is megjegyezte az ügy kapcsán: „a baloldali sajtótermékek minden erre vonatkozó állítása nem más, mint az Országgyűlés elnökének személyét támadó, lejárató szándékú, gátlástalan kampánymegnyilvánulás”.

Nos ez mind lehet sőt biztos is. Azonban az picit aggasztó, hogy a titkosszolgálatokat egykoron vezető Kővér olyan emberekkel veszi magát körül, akik fura dolgokat tesznek. Bár az ártatlanság vélelme megillette Kövér kabinetfőnökét az azért mégis csak ciki, hogy alapítványi pénzből vesz villát és a családja lakik benne. Sőt ez maga a pökhendiség netovábbja. Igen ez így kellemetlen hisz mindig kínos figyelt Kövér úr arra, hogy ne támadják alaptalanul.

Juhász Péter videójában az az információi is elhangzik, hogy az említett alapítvány utalt 35 millió forint támogatást az Ábel Egyesületnek, amelynek a romániai földhivatali papírok szerint elővételi joga van a hargitai úszómedencés villán. A videóból kiderül az is, hogy az alapítványt komoly összegekkel támogatja Frank Liu tajvani milliárdos, aki magyar állampolgárságot és Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést is kapott.

A videóra reagáltak az ellenzéki pártok is, amelyek közös közleményben követeltek válaszokat többek között a következő kérdésekre: Pontosan hány luxusingatlannal rendelkezik a házelnök strómanokon és alapítványokon keresztül? Mely országokban vannak még ehhez hasonló, nagyértékű, a magyarok elől eltitkolt, hozzá köthető ingatlanok?

Mint ismeretes nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás miatt abban az ügyben, amelynek fontos szereplője Veress László, Kövér László kabinetfőnöke. A Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány több más mellett külhoni magyaroknak szánt adományokból vásárolt budai villalakást. Az ügy így Kövér László titkárságáig nyúlik, hiszen a II. kerületi villában található 240 millió forintos lakást Veress László családja használja. Veress Kövér beosztottja, a fent említett alapítvány kuratóriumi elnöke, Visontai Kálmán pedig Veress munkatársa az Országházban.

A szereplők akármennyire is ismertek az ügyben, a rendőrség arról tájékoztatta a portált, hogy az eljárás ismeretlen tettessel szemben zajlik.

A határon túlra szánt pénzekből nem csak a villában található lakásra futotta: vettek belőle egy Audi A6-ot, ezt Visontai Kálmán használja. A szervezet eddig mindössze egyetlen nemzetközi forrásból kapott adományt, ez meghaladta a 322 millió forintot. A pénz Frank Liu milliárdos üzletember közbenjárásával érkezett. Liu az Index korábbi cikke szerint barátságban van Kövér Lászlóval, az azonban mindeddig nem derült ki, hogy melyik külföldi cég küldte a pénzt az alapítványnak.

( cst )