hirdetés

Kétszer fizetett ugyanazért a munkáért a magyar állam, legalább két város kétszer fizette ki a Homolya Róbert államtitkár cégét. Az ügyben az OLAF is csalást állapított meg, és az ügyészség is nyomoz – állította Hadházy Ákos LMP-s képviselő a csütörtöki Korrupcióinfón. 

homolyaA közlekedéspolitikáért felelős államtitkár volt Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter legfőbb bizalmasa. Hadházy azt írja, hogy Homolya volt az uniós pályázatok mindenható ura, és az egyik legbefolyásosabb közbeszerzési tanácsadó cég, a Provital Zrt. jogelődjének, a Provital Kft.-nek a tulajdonosa volt.

 

Hadházy azt állítja, hogy Homolya korábbi cége miatt az OLAF intézkedést kért az ügyészségtől, és 74 millió forint visszafizetését tartja indokoltnak.

A határozat szerint – amelyet az LMP-s képviselő csak nehezen kapott meg az ügyészségtől –, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

Hadházy a szerződések alapján közölte, hogy Szekszárd és Kaposvár is kétszer fizetett gyakorlatilag ugyanazért a munkáért Homolya cégének. Szekszárd minden évben közbeszerzési eljárások teljeskörű lebonyolításával bízta meg a Provitál Kft.-t évi 15–20 millió forintért. Majd az egyes EU-s projekteknél ( Öveges program, óvodaépítések) ugyanazt a céget újra megbízta az adott projekt közbeszerzéseinek lebonyolításáért.

Még arra sem figyelt, hogy az új szerződésekbe valami mást tartalmat írjon be, gyakorlatilag szóról szóra átemelte az éves szerződések feladatait. Ezzel Homolya cége szerződésenként mintegy 5 millió forinttal károsította meg az EU-t, hiszen ugyanazért kért még egyszer pénzt, ez nettó csalás – írja a képviselő, aki szerint Kaposváron ugyanezzel a módszerrel kétszer bízták meg a kft.-t.

Hadházy szerint pedig ami történt, az faék egyszerűségű csalás, az állam kétszer fizetett ugyanazért a munkáért.