hirdetés

Törvénytelen volt azaz csaltunk és lebuktunk. A támogatás visszakövetelésére tett így javaslatot az OLAF a 9 milliárd forintos uniós CT-beszerzések ügyében. A GVH már korábban lépett és 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki.

 

Az Európai Csalás Ellenes Hivatal (OLAF) most lezárult vizsgálata szerint is csalás volt a 9 milliárd forint uniós támogatásból vásárolt CT-k és röntgenek beszerzése, ezért a támogatás visszakövetelésére tettek javaslatot Brüsszelnek.

Bár az ügyről először Hadházy 2016-ban számolt be a Korrupcióinfón. A történt 2013-után kezdődött el, amikor fura események történtek az országban több CT és rákkezelésre szakosodott magánkézben lévő klinikát lehetetlenítettek el. Sokan rájöttek, hogy ez egy jó üzlet, hisz az állam fejpénzt ad a kórházaknak és a magánklinikáknak is a kezelésekre és vizsgálatokra csak ugye korábban sok NER lovag nem rendelkezett pénzzel a gépek beszerzéséhez. Ráadásul a piac is már törvényesen el volt osztva. Azonban az ingyen 9 milliárddal újra osztották a piacot és sok sok törvénytelenség történt. Ennek most így szépen megisszuk a levét. Mármint mi állampolgárok.

„Az egészen primitíven és nyíltan zajló csalás lényege az volt, hogy néhány »csomagoló cég« (akik a nyugati orvosi eszközöket »átcsomagolják«, majd tesznek rá egy két-háromszoros árcédulát) kartellezve, dupla áron adta a CT- és röntgenkészülékeket egy 9 milliárdos projektben egy sor magyar kórháznak” – írta Hadházy .

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálatot indított az ügyben, 2020-ban azt közölték, hogy az érintett cégek felosztották egymás között a Környezet és Energia Program keretében kiírt közbeszerzéseket. Egységesen és folyamatosan tanúsított versenykorlátozó magatartásuk ráadásul az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek minősül – közölték. Összesen 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott kia GVH.

Az ügyben 2020-ban a rendőrség is nyomozni kezdett, miután az OLAF bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak. Az, hogy a magyar nyomozók meddig jutottak nem igazán tudni.

( Predrag )