hirdetés

Felmondási hullám várható a tűzoltóknál, pedig már így is 15-20 százalékkal kevesebb a lánglovag a kirendeltségeken. A HIvatásos Tűzoltók Szakszervezete tud olyan megyei jogú városról is, ahol már csaknem 30 fős a létszámhiány, s a feladatellátáshoz a környező városokból rendelik át a kollégákat.

 

Újabb felmondási hullám várható, ha megszűnik a járvány miatti veszélyhelyzet, pedig a létszámhiány már most „elment a falig”. A szakszervezeti vezető is több olyan esetről hallott, amikor egy járművet létszámhiány miatt nem állítottak munkába. Ezeket ilyenkor hivatalosan „műszaki hibásnak” minősítik. Az érdekvédők tudnak olyan megyei jogú városról is, ahol már csaknem 30 fős a létszámhiány, s a feladatellátáshoz a környező városokból rendelik oda a kollégákat.

Bizonytalan a jövő, de állítom, hogy „mindenhova vonulni fognak a tűzoltók” ahova kell, de
nem mindegy, hogy az adott gépjárművön hányan vannak, mennyi idő alatt érnek oda, s egy kialakult tüzet 40-50perc alatt vagy akár három óra alatt oltanak-e el.-mondta Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezeti vezető megerősítette a városokban és a kirendeltségeken a beavatkozó állomány létszáma szinte mindenütt csökkent, legalább 15-20 százalékkal.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt felmondási tilalom volt a tűzoltóknál is, annak feloldásával azonban a szakszervezet elnöke szerint részben béremelésekkel lehetne elkerülni a felmondásokat.

S mi lesz, ha nem lesz elég tűzoltó ? Bele gondolni sem merünk.

Már volt olyan eset , hogy létszámhiány miatt vesztegel a garázsban a tűzoltóautó, de olyan is, hogy bizonyos, oltáshoz szükséges eszközöket nem tudnak „bevetni”. Megtörtént az is, hogy hiába jött össze egy munkatársuknak 10 nap túlórája, csak néhányat vehetett ki szabadságként, mert „nem jött volna ki” a szolgálat.

( Predrag M.)