Kamu volt a nullszaldós költségvetés, úgy tűnik
2016-04-27 08:34
Most vagy minket néznek hülyének a kormány tagjai, vagy ők állnak hadilábon a matematikával. Eddig ugyanis azt hangoztatták a miniszterek, hogy nullszaldós lesz a költségvetés, és hurrá hurrá, a magyar reformok lám-lám, működnek. A parlament honlapján közzétett jövő évi költségvetés azonban azt mutatja, hogy a hiány megint súlyos, 1200 milliárdos lesz. Sőt a hiánycél is minimum 2,4 százalékosra becsült.

Nos, hamar kiderült, hogy a hetek óta durrogtatott gazdasági siker csak egy rövidke propagandafogás volt. Világossá vált ugyanis, hogy a nullszaldós jelző a kormány részéről igazából csak a működési költségekre vonatkozik. Azaz nem teljesen igaz. A benyújtott dokumentumból kiderül, hogy a valós hiány 1200 milliárd körül lehet majd.
Az állam így jóval többet költ, mint amennyit beszed. A hiánycél is már hirtelen 2,4 százalékra ugrott, amivel igazából egyre messzebb kerül az állam a valódi nullás költségvetéstől.
(Forrás: Esti Újság–Origo)