hirdetés

Valami készül pék fronton. Rogán Antal ugyanis jogosan nekiment a kenyér gyártóknak mondván csökken az üzemanyag ára de a pékárúé nem.  Mindez pedig dühitő. Az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának a Fidesz szerint, a pékszövetség vezetője viszont azt közölte, jelenleg nem áll módjukban mérsékelni a sütőipari termékek árát.

 kenyér

Ha a gázolaj árának emelkedésekor ugyanolyan mértékben nő a fehér kenyér ára is, akkor elvárható, hogy a gázolajár-csökkenéskor a fehér kenyér ára is ugyanúgy csökkenjen – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke szerdán azt követően, hogy Tállai András nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár jelenlétében tárgyalt a Magyar Pékszövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének képviselőivel.

Közölte, az egyeztetést a kereskedőláncok képviselőivel folytatják, mert a végső fogyasztói árat ők alakítják ki. Rogán Antal arról is beszélt, hogy vizsgálatot kezdeményez az albán pékségek közteherfizetésével kapcsolatban.

Emellett pedig lesz más is a pékekre nézve. Úgy tudjuk, hogy a kormánynak van egy ugyanolyan terve és programja a Nemzeti pékboltokra, mint ahogy volt a trafikokra is. Most pedig elképzelhető előveszik ezt a kártyát a Fideszben, hisz hiába szeretnék az alapvető élelmiszer árának csökkenését elérni a kenyér ára nem csökken, ez pedig nekik most nem jó. Persze másnak se.

Septe József, a pékszövetség elnöke a tárgyalás után azt mondta, a jelenlegi költségszerkezet nem teszi lehetővé nekik a sütőipari termékek árának csökkentését.