Iványi nem adja fel és várja a többi vallási közösséget is a határra
2018-08-21 22:25
A hatóságok nem tették lehetővé, hogy Iványi Gábor lelkész ételt vigyen azoknak a menedékkérőknek, akik nem kapnak enni a röszkei tranzitzónában. Mint ismeretes az első fokon elutasított menedékkérőknek nem adnak enni a magyar szervek. A Helsinki Bizottság egy eset miatt már feljelentést is tettek.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője vasárnap tett ki egy felhívást arról, hogy élelmiszert vinne a határra, hétfő délelőtt pedig meg is kísérelte átadni a kenyeret, almát és halkonzervet a menekülteknek. A röszkei tranzitzónánál először nagy meglepetésre azt a választ kapta Iványi, hogy nincs engedélye. Ezután Mórahalmon, és Szegeden a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is próbálkozott órákon keresztül az egyházi vezető, hogy engedélyt szerezzen. Érdemi választ sehol sem kapott, nem volt senki, aki illetékesnek ismerte volna el magát, nem derült ki, hogy ki az ügyeletes az ügyben, jellemzően csak a biztonsági személyzettel tudott beszélni. Persze, ha valamelyik püspök vagy bíboros ment volna a határra akkor lehet, hogy a hatóságok kézségesebbek lettek volna.
A hatalom nem mutatta meg az arcát, az egész egy áthatolhatatlan hínárhoz hasonlított – mondta Iványi Gábor.
A vallásom szabad gyakorlásának része, hogy a bibliai példát kövessem egy célt tévesztett hatalom ideiglenes kormányfője helyett, s lehet, hogy a szabad vallásgyakorlás megsértésének jogcímén panaszt teszek. – tette hozzá az egyházi vezető.
Iványi Gábor azt szeretné, ha a jövőben nemcsak az egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség próbálna meg ételt vinni a tranzitzónában éheztetett körülbelül ötven menekültnek, hanem más szervezetek, ellenzéki politikusok is.
Kormánypártiak is mehetnek, nem szeretném őket diszkriminálni – mondta Iványi.
Közben a Helsinki Bizottság egy afgán nő éheztetése miatt már feljelentést is tett.