hirdetés

Két előadást is tart gyors egymásutánban a világ talán legnépszerűbb időmenedzsment-guruja, David Allen. A világhírű amerikai író és személyes hatékonyság-tanácsadó könyvének magyarországi megjelenése alkalmából érkezik a fővárosba. A könyv bemutatójára azonnal elkeltek a jegyek, így egy ráadás időpontot is be kellett tervezni a programba.

davidallen

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy David Allent Magyarországon köszönhetjük, mert általában elég nehéz rávenni, hogy nagyobb külföldi utakat illesszen be a naptárába – mondja el a látogatással kapcsolatban Hamar Domonkos, a módszer egyetlen, nemzetközileg minősített hazai partnercégének alapítója.

A Hamar Productivity Consulting vezetője még 2013-ban kereste meg David Allent, hogy az általa megalkotott „Getting Things Done” (GTD) módszer hazai licencjogát megkaphassa. Közel másfél éves egyeztetés után sikerült megállapodniuk, azóta pedig itthon is a legnagyobb cégek tanulják és alkalmazzák a hatékony időgazdálkodás új módszertanát.

A legtöbben úgy érzik, hogy folyamatos időhiányban szenvednek, sem a munkára, sem a magánéletre nem tudnak annyi időt és energiát fordítani, amennyit szeretnének. A kapkodás és az időnyomás stresszt okoz, amitől persze a hatékonyságunk is csökken, ez pedig már egy ördögi kört jelent – magyarázza a módszer kiindulópontjával kapcsolatban Hamar Domonkos.

A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy a legnagyobb problémát valójában nem is az időhiány okozza, hanem az, hogy nem látjuk tisztán a feladatokat és nem határozzuk meg pontosan az elvégzésükhöz szükséges lépéseket.

A GTD módszer abban segít, hogy a gondolataink között is rendet tegyünk, és radikálisan megnöveljük a személyes hatékonyságunkat, stresszmentesen, célorientáltan és határidőre végezzünk el minden kitűzött feladatot – mutat rá David Allen egyedülálló módszertanával kapcsolatban Hamar Domonkos.

David Allen néhány napos budapesti tartózkodása alatt november 9-én részt vesz könyve átdolgozott és kibővített kiadásának bemutatóján a Budapest Music Centerben, ahol egyúttal szó esik az elménk tehermentesítésére, belső feszültségeink csökkentésére szolgáló technikákról is. November 11-én pedig előadást tart a Personal Hungary rendezvényen, „Getting Things Done – Stresszmentes hatékonyságnövelés a gyakorlatban” címmel.