hirdetés

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét izgalmasan alakulhat vasárnap a Forma–1-es Magyar Nagydíj, amelyet 31. alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen. A címvédő Lewis Hamilton és a világbajnoki pontversenyben még vezető csapattársa, Nico Rosberg sikere mellett akár meglepetésgyőzelem is születhet.

rosberg nico

Az idei vb újfent a két Mercedes-pilóta párharcáról szól, Hamilton gyengébben kezdett, de a legutóbbi versenyen, a Brit Nagydíjon saját közönsége előtt nyert, a német Rosberget pedig utólag 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, így harmadik lett, és előnye az összetettben egy pontra csökkent csapattársával szemben. A 31 éves brit versenyző eddig négyszer, 2007-ben, 2009-ben, 2012-ben és 2013-ban győzött Mogyoródon, s ha az idén elsőként halad át a célvonalon, akkor a magyar pálya legsikeresebb F1-es pilótájává válik. Most ugyanis a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacherrel holtversenyben áll az örökmérleg élén.

Rosbergnek még nem sikerült nyernie a Hungaroringen, ahol tavaly honfitársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel diadalmaskodott. A Ferrari pilótája 2008-as debütálása óta először győzött Magyarországon. A papírforma alapján a mostani magyar GP-n is Hamilton és Rosberg csatájára lehet számítani, de a Red Bull párosa, a holland Max Verstappen és a két évvel ezelőtt futamgyőztes ausztrál Daniel Ricciardo, valamint Vettel és csapattársa, a finn Kimi Räikkönen is esélyes lehet a sikerre.

Az időjárás ráadásul az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is beleszólhat a 70 körös verseny alakulásába. A meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégén a 30-31 fokos hőség mellett záporokra, zivatarokra lehet számítani, az eső megérkezése pedig könnyedén boríthatja az időmérőre vagy a versenyre kialakított stratégiákat.

A Hungaroring újraaszfaltozása április közepére készült el, vízelvezető szegélyeket és rázóköveket is cseréltek. A pályán azóta már számos versenyt rendeztek, de a Forma–1-es pilóták így is teljesen új burkolaton versenyeznek majd a hétvégén.

– A magyar pálya valamilyen oknál fogva mindig kedvezett a vezetési stílusomnak, ráadásul nagyon sok szurkolóm van ott, úgyhogy alig várom, hogy kihajthassak a pályára – nyilatkozta a formula1.com-on Lewis Hamilton.

Rosberg azt mondta, újra nyílt a csata közte és csapattársa között, ő pedig áll a kihívás elébe.

– Alig várom, hogy összecsapjunk Magyarországon, ahol a pálya nehéz, versenyzőként komoly teszt elé állít, ugyanakkor egy olyan típusú kihívás, amelyet nagyon élvezek, úgyhogy izgalmas és remélhetőleg sikeres hétvégére számítok – jelentette ki a 30 éves német versenyző.

A 31. Magyar Nagydíj első két szabadedzését pénteken 10.00 és 14.00 órakor rendezik, a harmadik gyakorlás szombaton 11.00-kor, az időmérő edzés 14.00 órakor kezdődik. A futam vasárnap 14.00 órakor rajtol el. A betétprogramok között ezúttal is a GP3, a GP2 és a Porsche Szuperkupa szerepel.