hirdetés

Ismét bánya nagyhatalom lettünk. Mondjuk kell is a mondás Komló környékén, ha a Fidesz újrázni akar. A munkanélküliség hatalmas, sittmindenki bányászatból élt, amíg volt bánya. Tíz év szünet után még ebben az évben újraindulhat a széntermelés a Pécstől északkeletre található vasasi bányában.

vasasi bánya

A kutatások szerint a területen 3 millió tonna feketekőszén van, amelyből 100 ezer tonna a bánya kiterjesztése, zöldterületek művelés alá vonása nélkül elérhető.

Polics József, a Mecsek Bányászati Klaszter elnöke közölte, hogy  a Pannon Hőerőmű Zrt. külszíni fejtéssel évi 15 ezer tonna kitermelését és elsősorban lakossági értékesítését tervezi a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-Dunántúlon, a bánya emellett gyakorlati helyként szolgálhat a komlói vájárképzésben részt vevő diákok számára.

A klaszter – Komló fideszes polgármestereként is dolgozó – elnöke kitért rá, hogy a cég a környezetvédelmi engedély birtokában már csak a bányahatósági jóváhagyásra vár, amelyet egy-két hónapon belül megkaphat, így a vasasi szén akár már az év végén piacra kerülhet, ára pedig várhatóan az import szénnél kedvezőbb lesz.

Polics József hangsúlyozta: a vasasi bányászat nem jelent veszélyt sem a környezetre, sem a környéken élők egészségére, tekintettel a bányának a településektől való távolságára, s arra, hogy a zaj- és porszennyezés az előírt határértékek alatt marad.

Polics József megjegyezte: a szénbányászat újraindítását Magyarország energiastratégiája alapozta meg. Reményét fejezte ki, hogy a vasasit követően további szénbányák nyílnak, hozzájárulva az ország energiafüggőségének csökkentéséhez és a munkahelyteremtéshez.